HIBA

PÁRATLAN OLDAL - LXI. évfolyam, 4. szám, 2017. január 27.

Bécsből érkezett az arab lány látogatóba Évihez, budapesti pedagógus barátnőjéhez, akivel két éve találkozott először a Keleti pályaudvaron. A tanárnő a menekülteknek vitt ennivalót, a kreol lány pedig férfiakra vadászott. Kiderült, hogy a lány egyetemistaként tanult, ám a családját lemészárolták. Jószívű rokonai összedobtak annyi pénzt, amennyi kitartott a Keleti pályaudvarig, ahol rákényszerült a prostitúcióra. A tanárnő osztrák jótékonysági szervezet figyelmébe ajánlotta védencét, aki most már bécsi egyetemistaként éli az életét.

Évi felkereste az egyik középiskola igazgatóját, mert szerette volna, hogy az arab lány a diákoknak elmondja élettörténetét. Kolléganő – szörnyülködött a direktor –, korábban említetted, hogy ez a cafrinka a Keletinél kefélt, most meg idehoznád példaképnek?!

A pedagógusnő rádöbbent, hogy hibázott, elhamarkodottan járatta a száját. Környezetében a menekült arab lány végérvényesen kurva marad, aki súlyos bűnt követett el: bizonyíthatóan el akarta venni a magyar nők ősi munkáját.

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 34. szám, 2023. augusztus 25.
LXVII. évfolyam, 31. szám, 2023. augusztus 4.
LXVI. évfolyam, 50. szám, 2022. december 16.
Élet és Irodalom 2024