SANCHO

PÁRATLAN OLDAL - LXI. évfolyam, 2. szám, 2017. január 13.

Az Illovszky Rudolf Stadion is megújul, építése idén márciusban elkezdődhet. Az 5000 férőhelyes aréna átadását legkésőbb a 2018/19-es szezon kezdetére tervezik, afebruári kormányhatározatban7,5 milliárd forint szerepelt a stadion költségeire. A Vasas-szurkolók ugyanakkor 8 ezres stadiont kívánnak, ezért nyílt levelet szerkesztettek, melyet az index.hu közölt.

„A lelkesedésünk késztetett ennek a levélnek a megírására. Bennünket egyetlen cél vezérel, segíteni kedvenc klubunknak. Segíteni bármi áron, sőt minden áron. Ha kell, teli torokból kiabálva, üvöltve a lelátón, s ha a helyzet úgy hozza, nyílt levél formájában érvelve, figyelmet felkeltve. Klubunk tradíciói túlzás nélkül érnek annyit, mint fővárosi és vidéki riválisainké. A jelenünk pedig sok esetben még fényesebb is. Nincs miért a sor végén maradnunk. Mi, Vasas-szurkolók, úgy gondoljuk, olyan új létesítmény méltó klubunkhoz, szeretett csapatunkhoz, mint amelyről Kispesten, a Bozsik-stadionnal kapcsolatban olvasni. Legyen nyolcezres az Illovszky Stadion is, hogy adott esetben hazai környezetben játszhassunk nemzetközi kupameccset. Ne kelljen költöznünk sem Újpestre, sem Dunaújvárosba, sem Akasztóra, se a világ végére. Nem szeretnénk, ha a Vasast ugyanoda sorolnák, ahová néhány feltörekvő és általunk tisztelt vidéki kis klubot. Tisztelt Elnök Úr! Mi nagyra értékeljük, hogy az Ön által vezetett klubunk rendkívül sikeres volt a riói olimpián. Örömmel olvassuk, amikor a Curling Szakosztályunk tagjai ügyesen seprik a jeget, amikor a Természetjáró Szakosztályunk tagjai nem tévednek el a Börzsönyben, és a Darts Szakosztályunknál is mindig vannak eldobható nyilak. De a futball mindenekfelett! Arra is készek vagyunk, hogy aláírást is gyűjtsünk, kérve, szinte követelve bárkitől, akár még a Jóistentől is, hogy nagyobb stadiont kapjunk. Mi most afféle Don Quijote szerepre kérjük önt, és ha kell, mi sok százan, több ezren leszünk ön mellett Sancho Panza.”

Pancho, ha már, vidékre költözött.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
LXVIII. évfolyam, 6. szám, 2024. február 9.
Élet és Irodalom 2024