Puritánok

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LX. évfolyam, 44. szám, 2016. november 4.

Kormányunkra „kimondottan jellemző a puritánság” – közölte a halk szavú Balog miniszter, nyilván feltételezve, hogy ennek az örömhírnek széles körű visszhangja támad. Valamikor csakugyan így lett volna, húsz évvel ezelőtt a tapasztalati valóság politikai indokból történő szemérmetlen tagadása napokra sztárrá tette a nyilatkozót, csak hát az a világ elmúlt. A publikum ingerküszöbe jó ideje az egekben, mondhat bárki bármit, a légy se zümmög. Bölcsebbek lettünk, vagy rezignáltabbak, mindenesetre beletörődünk, hogy a „puritán” szó eleve széles jelentéstartománya ezekben a napokban markánsan új elemek­kel gazdagodott, tehát a nyelvi környezet, amelyben hátralevő éveinket morzsolgatni fogjuk, soha többé nem lesz olyan, mint volt azelőtt.

Balog miniszter arra is rámutatott az Indexnek adott interjúban, hogy kormányunktól teljességgel idegen az a fajta fékevesztett rongyrázás, aminő „például a Medgyessy-kormány söjtöri lakmározása” volt, mármost evvel összefüggésben még a legelvakultabb kormányfanoknak is lehetnek apróbb fenntartásaik. Balog miniszter képzeletvilágában a Deák-évfordulón tartott kormányülés a jelek szerint Caligula perverz és vérgőzös lakomáit idézi, illetve azt, amit ezekről Suetonius vizionált, holott valójában csak annyi történt, hogy a kormány együtt ebédelt a megye vezetőivel. A cech személyenként hétezer forintra rúgott, míg ellenben Lázár miniszter egy kétéjszakás külföldi úttal csak hotelszámlában hozni szokta a kilencszázezret, hogy az egyéb igényeiről szó se essék.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
Élet és Irodalom 2024