KÖDBE VESZŐ CSILLAGOK

PÁRATLAN OLDAL - LX. évfolyam, 42. szám, 2016. október 21.

Állítólag az amerikai magyarok régi vágya, hogy New Yorkban az 1956‑os forradalom 60. évfordulóján méltó emlékművet avassanak. Az ötlet mögött Papp László 56-os forradalmár, építész áll, és persze a magyar konzulátus is. Az emlékműre 2012‑ben pályázatot hirdettek Budapesten, és a 15 benyújtott terv közül Nagy Tamás építész pályázata nyert. Miért Budapesten pályáztattak? – morfondírozok magamban.

A nyertes terv szerint gránittömb felületén az 1956. október 23-án este 17 óra 40 perckor Budapest felett látható csillagkép világít majd. A csillagok ragyogását lépésálló védelemmel (!) ellátott 56 LED fényforrás biztosítja, amit a NASA számítógépes programja készít: az a Föld bármelyik pontján, időben visszatekintve is megmutatja az adott helyen és adott időben látható égbolt csillagképeit. Ez érdekes lesz – gondoltam. Nejemmel megtárgyaltuk a lépésvédett LED lámpákat, neki is tetszett a dolog.  Aztán a terv eltűnt, és újabb változat jelent meg. A betonpihenő maradt, de most előtte kör alakú tömb áll, arra vésik az ominózus csillagképet, LED lámpák nélkül. Mindez a majd százéves Kossuth-szobor mellett, a Riverside Parkban áll majd, annak egyfajta „bővítéseként”.  Egy kaján internetes bejegyzés megjegyzi, hogy ettől fogva minden New York-i tudja majd, hogy Kossuth vezette az 56‑os forradalmat. Az építészeti leírás szerint azért fontos a csillagkép motívum mert „az ember vágyai teljesüléséhez az égiekhez fordul, felfelé tekint. Vajon hányan emelték tekintetüket 1956. október 23-án az esti órákban Budapesten az ég felé?” – teszik fel a költői kérdést. Tényleg, hányan?

A választ maga az építész adja meg. „Bár valószínűleg a borús időjárás miatt az itt bemutatott csillagos ég nem volt tisztán látható, úgy hisszük, hogy a csillagok a remény jelképei maradnak. Remény ez a szebb jövőért, egy igazságosabb világért.” A forradalmárok tehát nem is láthatták az égboltot, de a ködbe vesző csillagok mégis az 56-os remény jelképei.  Nem értem.

Az emlékművet október 23-án avatják, ami azért lesz érdekes, mert New York város hirdetménye szerint az csak novemberben készül el.  Mindez kb. félmillió dollárba (150 millió Ft) kerül majd; a magyar adófizetők (Külügyminisztérium) tízmillió forintot ajánlottak fel. A többit még gyűjtik!

A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 46. szám, 2017. november 17.
LXI. évfolyam, 45. szám, 2017. november 10.
LXI. évfolyam, 43. szám, 2017. október 27.
Élet és Irodalom 2017