Társközösség

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LX. évfolyam, 36. szám, 2016. szeptember 9.

Együtt, bátran, közös akarattal mondunk nemet az önmagából kifordult liberális világnak, ezt olvastuk hétfőn a Magyar Időkben, mi ugyanis azt olvassuk, nem pedig a liberális szennylapokat, mert olyanok ma már szinte nincsenek is. Fel is merült bennünk, hogy talán az volna helyes, ha az önmagából kifordult liberális világnak mi magunk is nemet mondanánk, csak hát evvel akad némi gond. Ha ki van fordulva önmagából, akkor önmagával meghasonlott, tehát önmagának is ellene mond, mármost két egymást tagadó állítást egyszerre tagadni kicsit necces. A másik gond meg az, hogy a liberális világ mostanra szétfoszlott, eltűnt, semmivé vált, mármost nemet mondani annak, ami már nem létezik – pláne együtt, bátran, közös akarattal –, ez valahogy hülyén veszi ki magát, legalábbis szerintünk. Mások szerint láthatólag nem annyira.

Nyájas olvasónk nyilván rájött, hogy a liberális világnak ezúttal jobboldali egyetemisták frissiben hírhedtté vált gittegylete mond ellent, a szervezet neve indifferens, funkciója pedig nyilvánvaló. Lakájnak jelentkezni a feltörekvő új nemzedék olyan csoportjaként, amely a hatalom legkényesebb igényeinek is megfelel. Hogy mely igényekről van szó, az nem kérdés, hiszen a most és mindörökké regnáló hatalom tudvalevőleg engedelmes idióták társaságában érzi jól magát, tehát aki szebb jövőt akar, effélének mutatkozik. Nagy jótétemény, ha színlelnie se kell, vagyis ha a hülyeség erőlködés nélkül folyik belőle, mint rigóból a fütty, a szóban forgó ifjakat pedig az Úr láthatólag pont evvel az ösztönös tehetséggel áldotta meg.

„Hiába próbált megtörni minket a liberális média, mi nem ismerünk félelmet.” Ez nem a habonyi píárkommandó körmönfontan színlelt kreténsége, hanem egyszerű, őszinte szó, amely egyszerű elmékből fakad.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
Élet és Irodalom 2024