A Hepnarová-ügy

A világ talán belefáradt a török pancserpuccs és az amerikai rendőrök elleni újabb támadások árnyékában, hogy magyarázatot találjon a fél éven belül megtörtént harmadik franciaországi tömeggyilkosságra. Mintha sokan máris tudnák a választ: Nizzában is csak egy újabb „iszlám terrorista” ölt. De az újabb vérengzést meg lehet-e csakis a dzsihádizmussal magyarázni? Ráadásul olyan emberrel kapcsolatban, aki már az első hírek szerint sem tartotta meg a Ramadánt, ivott, drogozott és sertést evett – és már Tunéziában is elmeorvoshoz vitték? Egy közép-európai véres történet segíthet, hogy közelebb jussunk a megoldáshoz.

„Bosszút akartam állni a társadalmon, beleértve a családomat és azokat az embereket is, akik ellenségesen viselkedtek velem szemben. Semmit nem bántam meg. Nem szándékosan ezeket a konkrét embereket akartam megölni, teljesen mindegy volt, ki fog meghalni. De miután megtettem, megkönnyebbültem; elégedettséget, nyugalmat éreztem, hogy bosszúm sikerült. Nem félek, és elfogadom a halálbüntetést” – mondta a prágai Városi Bíróságon a huszonkét éves Olga Hepnarová, aki 1973. július 10-én, egy négytonnás teherautóval belehajtott a villamosra várakozó tömegbe a cseh fővárosban. Nyolcan haltak bele sérüléseikbe, tizenketten megsebesültek. Ő volt az utolsó nő, akit az egykori Csehszlovákiában kivégeztek.

Mohamed és Olga kitaszított volt. A háromgyerekes, tuniszi származású, nizzai férfi nyolc éve élt távol szüleitől, testvérétől, akikkel nem tartotta a kapcsolatot, nem beszélt velük. A francia rendőrség korábban már figyelte, de nem radikalizálódás, hanem zaklatás, erőszak, lopás és vandalizmus miatt még 2010 és 2016 között. Tuniszban élő apja szerint fia dühös volt a világra, a vallás egyáltalán nem érdekelte. Az apa a francia TV BMF csatornának arról számolt be, hogy fiának 2002 és 2004 között több idegösszeomlása volt, később depresszióban szenvedett, orvoshoz is elvitték a problémával. A sikertelen kezelés után Mohamed rászokott a drogokra. Testvére szerint Mohamed nem terrorista, állítson bármit is az Iszlám Állam. A rokonok szerint Mohamed valójában mindig magányos volt, soha nem beszélt, nem köszönt az embereknek az utcán.

Hepnarová „végtelen magányosságról” írt visszaemlékezésében, úgy érezte, gyerekkora óta megalázták, elnyomták. Pedig a korabeli társadalmi viszonyokhoz képest jó anyagi körülmények közé született: apja banktisztviselő, anyja fogorvos. Tizenhárom éves korában öngyilkossági kísérletet hajtott végre, gyerekkorában az apja rendszeresen és brutálisan összeverte. Később kollégái számoltak be különös viselkedéséről: a boltban elfelejtett fizetni, kisebb lopásokon érték. Tudatosan készült a „társadalom elleni bosszúra”, eljátszott a gondolattal, hogy apjára gyújtja nyaralójukat. Az újságoknak eljuttatott búcsúlevelében ezt írta: „Bár 13 éves koromig úgynevezett normális családban nőttem fel, később kilökött magából a társadalom. Kétségbeestem. Mi a végeredmény? Menekülés. Menekülés az iskolából, a családtól és az élettől.”

A támadások előtt mindketten elvarrták a szálakat, tisztában lehettek tettük várható következményével. Mohamed a nyolc év alatt megspórolt pénzét – mintegy százezer eurót – elutalta szülei számlájára, testvérének pedig egy fotót küldött. Hepnarová a teherautón váltóruhát és cigarettát vitt magával, mondván, ezekre majd a börtönben lesz szüksége. A tömeggyilkosság előtt két nappal levelet is feladott két korabeli napilap, a Slobodné slovo és a Mladý svět szerkesztőségébe. A leveleket csak a borzalmas tett után kapták meg a címzettek.

Mohamed Lahouaiej Bouhlel, Hepnarovához hasonlóan, számkivetettsége miatt gyilkolhatott, az „iszlamista” szál az ő esetében is csak eszköz lehetett, kétségbeesett magyarázat tettére mind a maga, mind a nagyközönség számára. Sem ő, sem a korábbi terrorcselekmények végrehajtói közül sokan mások nem voltak képesek értelmezni és felfogni olyan komplex vallási-társadalmi mozgásokat, amelyekről az európai, beleértve a magyar értelmiség, igen, akár itt az ÉS hasábjain is vitatkozik. Őket nem ez motiválta. La­houaiej Bouhlel nem elsősorban „iszlám terrorista”, hanem egy frusztrált, másokkal kommunikációra képtelen, meg nem értett egyén lehetett, aki beteljesületlen vágyai és félelmei miatt a társadalmat vádolta meg, majd végrehajtotta ítéletét.

Olga Hepnarová 1974 áprilisában a prágai Városi Bíróságon, az utolsó szó jogán annyit mondott, hogy a világnak sokkal jobban kellene törődnie a fekete bárányokkal, kitaszítottakkal, mert saját példája is mutatja, hogy másokra nézve veszélyessé válhatnak. Amikor a bíróságon megkérdezték Hepnarovától, mi az, ami bántotta, csak annyit mondott: „bosszant, hogy nem tudtam több embert megölni”. Mohamed Lahouaiej Bouhlel utolsó sms-ében még több fegyvert kért a helyszínre. Fontos adalék: a cikk megírásának pillanatáig nincs közvetlen bizonyíték Lahouaiej Bouhlel és az Iszlám Állam közötti kapcsolatra, függetlenül attól, hogy a terrorszervezet magára vállalta szombat este az akciót.

Hepnarovát végül kivégezték, a korabeli visszaemlékezések alapján azért, mert a Csehszlovák Kommunista Párt „megértette” a nép szavát, az emberek vért akartak látni. Pedig ha a 22 éves lányt mentálisan nem beszámíthatónak nyilvánították volna, elkerülhette volna a legsúlyosabb büntetést. A politika sem változott, sokan ma is a nép gyilkos ösztöneire hivatkozva keresik a pillanatnyi népszerűséget, pedig tizenöt évvel Hepnarová kivégzése után Csehszlovákiában is eltörölték a halálbüntetést. Hepnarová ügyvédje soha nem tudta feldolgozni a politika által elvárt ítéletet, sem azt, hogy védencét meg lehetett volna menteni a haláltól: néhány évvel később öngyilkosságot követett el.