„Nem szólt a vészcsengő”

Beszélgetés Rajk László építésszel, látványtervezővel

INTERJÚ - LX. évfolyam, 29. szám, 2016. július 22.

„Rémes országgá lettünk, de ehhez kellett ez a kulturális kiüresedés is. Mert csak egy ilyen, kulturálisan kiüresedett országban lehet úgy az orránál fogva vezetni a népet, ahogy nálunk történik – mondja a ma főképp filmépítészetet művelő és oktató, a rendszerváltás után az SZDSZ színeiben politizáló, előtte a demokratikus ellenzék tagjaként szamizdatkiadót és -butikot (Rajk-butik) működtető, és közben mindvégig építészként is alkotó Rajk László, aki mindezért a felelősséget sem kívánja elhárítani nemzedékéről, benne önmagáról. – Ebben, persze nem egyenlő arányban, de nekünk – a magyar értelmiségnek – is osztoznunk kell. Valamilyen mértékben mi is benne vagyunk abban, amivé az országunk lett. Hogy ilyen szörnyű hely lett. Nincs mese, ez a végeredmény a mi sarunk is.”

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 47. szám, 2022. november 25.
LXVI. évfolyam, 35. szám, 2022. szeptember 2.
LXIII. évfolyam, 23. szám, 2019. június 7.
Élet és Irodalom 2024