Fejlesztenek, átalakítanak

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LX. évfolyam, 29. szám, 2016. július 22.

Lázár kifejtette, hogy a házi orvosokat is érinti a béremelés. Hogy mennyivel, arról számszerűen már nem beszélt, az összeg valószínűleg olyan szégyenteljesen alacsony, hogy a nyugati világ egészségügyes fejvadászai vérszemet kapnának, ha leírva látnák.


Egy április eleji kormánytájékoztatón Lázár János bejelentette, hogy több állami alkalmazotti kör bérét növeli a kormány 2017-ben. Mint kifejtette, emelkedik a pedagógusok, a rendőrök, a katonák és az állami tisztviselői kar fizetése. Létrehoznak egy 100 milliárd forintos alapot, amely az egészségügyi dolgozók bérfejlesztését szolgálja majd. Azt is elmondta, hogy Balog Zoltán miniszter felhatalmazást kapott a kormánytól, hogy a mentősök esetében is életpályamodellt alakítsanak ki. Az életpályamodell olyan érzetet kelt, mintha ennek lenne értelme, de nincsen. A tervezhetőséget és a kiszámíthatóságot kellene jelentenie, ha olyan kormányzati kultúrában élnénk, amelyben az adott kormányzati ígéret – az adott szó – negyvennyolc óránál tovább érvényes maradna, már ha a kabinet egyáltalán hozzáfogna ahhoz, amit beígért. Kormányra kerülésükkor például határozott ígéretet tettek a rendvédelmi szervek és a pedagógusok úgynevezett életpályamodelljének megalkotására, amiből aztán nem lett semmi, viszont utóbbiak tavaly már a bérükhöz is alig jutottak.

De ez a tény a kormányinfók tréfás kedvű pozőrét egy percig sem tartja vissza attól, hogy júniusban újabb ígéretet tegyen, még az áprilisit is megfejelve vagy ötvenmilliárddal: az MTI akkoriban jelentette, hogy miután Lázár János szerint a kormány számára a gazdasági versenyképesség javítása a legfontosabb – és ennek alapja az egészséges ember –, a kormányzat lázasan dolgozik az egészséges Magyarország programon. A miniszter elmondta, a kormány ezért 167 milliárd forintot különített el az egészségügyi béremelésekre a jövő évi költségvetésben.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.

Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően SMS-sel, bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 46. szám, 2017. november 17.
LXI. évfolyam, 45. szám, 2017. november 10.
LXI. évfolyam, 44. szám, 2017. november 3.
Élet és Irodalom 2017