Válasz

Pétervári Zsoltnak

VISSZHANG - LX. évfolyam, 20. szám, 2016. május 20.

Pétervári Zsolt a múlt heti ÉS-ben hat pontban vitatja a felsőoktatásról szóló legutóbbi cikkemben a sümegi „közösségi főiskoláról” tett állításaimat (Sümegen, 2016/19.).

Szerencsére az olvasó, ha veszi a fáradságot, maga is utánanézhet a www.newman.hu honlapon, hogy mely intézmény gondozásában milyen szakokra van engedélyük (Kereskedelem és marketing, Gazdálkodás és menedzsment), ehhez képest kik a „vendégprofesszoraik” (nyolcból egynek van köze az említett szakokhoz), milyen konferenciá­kat és előadásokat tartottak, milyen tartalmú könyveket adtak ki mely szerzőktől (az MNB alapítványainak támogatásával), valamint hogy a Sümeg közvetlen közelében lévő Pannon Egyetemen ugyanezeket a szakokat is felkínálják (www.gtk.uni-pannon.hu/fooldal/#) – feltehetőleg „a nyugat-balatoni térségben turisztikai és menedzsment szakemberekből (mutatkozó) jelentős piaci hiány” enyhítésére is. Persze elképzelhető, hogy ezek alapján megalapozatlanul minősítettem a még el sem indult képzéseket.

A politológus Pétervári Zsolt pedig igazán tudhatná, hogy ha a főiskolát vezető „kutatóprofesszortól” például azt kérik számon, közölje, melyik egyetemet végezte el és hol szerezte a doktori fokozatát, az nem „övön aluli támadás” egy „pártpolitikai küzdelemben”, hanem sima ténykérdés: vagy van diploma és fokozat, vagy nincs.

Végül nem lehet ugyanabban a szövegben egyetérteni „(Keneseinek) a felsőoktatási, tudományos és közoktatási (...) szféra forráshiányát és teljes kilátástalanságát bemutató írásával” és elismerni, sőt támogatni az MNB alapítványaitól származó több milliárd forintnyi közpénz (!) nyilvános szakmai kritériumoktól és eljárásoktól mentes osztogatását.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
Élet és Irodalom 2024