LEHELET

PÁRATLAN OLDAL - LX. évfolyam, 14. szám, 2016. április 8.

Megkezdődött az évek óta üresen meredező pécsi magasház bontása. A fideszes polgármester, Páva Zsolt ebből az alkalomból azt mondta, hogy mindezzel egy korszak zárul le, és szeretnének ily módon is szimbolikusan kötődni az ‘56-os forradalom hatvanadik évfordulójához, hiszen „a mai nappal leszámolnak a szocializmus utolsó leheletével is”. Az ünnepi alkalomból megkülönböztető jelzést, kék villogót használt autóján Páva, mikor a magasháztól az első, bontásból származó sittet szállító kamiont felvezette. A gépkocsioszlopot egy rendőrautó nyitotta, utána jött a város vezetőjének Volvója (amelyet egy furcsa közbeszerzésen választottak a polgármester autójának), majd pedig a törmeléket szállító kamion érkezett. A Baranya megyei Rendőr-főkapitányság időközben megkülönböztető jelzést adó készülékkel kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt eljárást indított, a cselekmény négy éve kiemelt szabálysértésnek számít, írta a bama.hu. A jelenlegi szabályozás szerint a polgármester akár 150 ezer forint bírságot is kaphat, amiért jogosulatlanul szerelt megkülönböztető fény- és hangjelzést az autójára.

Lehelet megszegik.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
LXVIII. évfolyam, 6. szám, 2024. február 9.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
Élet és Irodalom 2024