ÁLLAMI CSEKONICS

PÁRATLAN OLDAL - LX. évfolyam, 9. szám, 2016. március 4.

Az állami egyetemek fűtetlen termei, lepattogzott festésű ajtói és karbantartási költségek híján leállított liftjei szöges ellentétben állnak a Károli Református Egyetem épületeinek kitűnő állapotával. Az egyetem oktatói és hallgatói csak nemrég költöztek be a főváros által nagyvonalúan átengedett Dózsa György úti iskolaépületbe, s máris új adományt kaptak, ezúttal magától a kormánytól.

A Múzeum utca 17-ben található neobarokk palotát gróf Károlyi István és felesége, Csekonics Margit építtette az 1880-as években. A korábban az OMIKK használatában állt épület Budapest egyik legszebb háza. A fafaragással díszített, impozáns körlépcsős hall, a grófi dolgozószoba, a Wekerle-terem és a 300 fős bálterem mostantól a református felsőoktatást szolgálja. A KRE-nek a felújításra sem kell pénzt fordítania, az 1615/2015-ös kormányhatározat értelmében ez a költség is a közös kasszát terheli.

A munkálatok bizonyára elkészülnek 2017-re, a reformáció születésének ötszázadik évfordulójára, így az évfordulót előkészítő emlékbizottság prominens tagjai – Orbán Viktor, Kövér László, Balog Zoltán – Lotz Károly Bachus diadalmenetét ábrázoló freskója alatt ünnepelhetik a katolikus egyház fékevesztett tékozlásán felháborodott Luther Márton téziseit. 

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
Élet és Irodalom 2024