„...és egyik falja a másikat”

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LIX. évfolyam, 32. szám, 2015. augusztus 7.

Martonfaiak szállják meg az egykori katonai lőteret. A híradókból azt hallották, hogy településük határában menekülttábort alakítanak ki, így hát jönnek az emberek szatyrokkal, hasadásig tömött cekkerekkel, fiatalok, idősek. Elszántan lépdelnek, tettre készek, levernek néhány sátrat. A riportfilmen látható, hogy igen gyorsan kialakul egy köztér, köréje fejlődnek a falubeliek, egysoros vonalban, mint egykor a katonák, csak ők annak idején Tito csapatai ellen védték a hazát, ma a bevándorlókkal van a baj. Martonfa kétszázhúsz lelkes mecseki falu, valószínűleg mindenki ismeri a másikat. Egy napja jutott tudomásukra, hogy mi készül a környéken, ennyi idő alatt meg sem tudták beszélni a hallottakat, csak kapták magukat, meg ami a kezük ügyébe került, és most, mint egykori görög piacok főterén a polgárok, csoportokban tárgyalják a fejleményeket.

Mint mondanak a martonfaiak? Hát, tartalmilag azt, amit a magyar kormány miniszterelnöke hirdet már hetek óta: nem kérnek a bevándorlókból, mert a bevándorlók hozzák magukkal a bűnözést, gyilkolnak és megerőszakolják a lányokat. Sőt, feleségül akarják őket venni, mert úgy könnyebb a letelepedés. A Hir24 riportere, Kaufmann Balázs minden megszólalás után fölteszi a kérdést, honnét tudják mindezt, a válasz ugyanaz: látták a híradóban, hallották a rádióban. 

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024