Az igazgató úr ír

VISSZHANG - LIX. évfolyam, 21. szám, 2015. május 22.

Décsey Sándor tapolcai polgárt és igazgatót nagyon felbosszantottam (Tapolcán, rút kelepcében, ÉS, 2015/18., ápr. 30.). Próbálom megszámolni, hányszorosan nevez hazugnak (Tapolcán, szép medencében, ÉS, 2015/20. máj. 15.), de nem sikerül, a többes szám miatt elakadtam. Mindegy is. A zsidókártyát – brrr! – is emlegető igazgatót nem címkézem, csak megjegyzem, hogy elég jól ismert értelmiségi karakter képviselőjét tisztelhetjük benne.

De azt már kötve hiszem, hogy igazgató uram ne lenne okosabb annál, mint amilyennek magát tetteti.

Nem érti, állítja, hogy miről is írtam. Csak annyit ért, hogy városát, amelyet az „Észak-Balaton díszének” és „elronthatatlan szépségű”-nek neveztem, utálom, ott valószínűleg soha nem is jártam (jujj, szerinte nincsen is Észak-Balaton). Így nehéz, tényleg. Nos, szeretem Tapolcát, az elmúlt évtizedben talán nem volt olyan évszak, hogy ne jártam volna ott többször is, sokszor csak üldögélni, sétálni, gyönyörködni. Elmondom, tudja meg a kétszeres igazgató, hogy a dühét kiváltó írás nem másról, a tapolcai választásról szól, ez lenne Batsányi János szavaival ama rút kelepce, amelybe beleestünk, mindannyian, nem csak tapolcaiak. Tapolca városát magát és a tapolcai kerületet a múltkori választáson a polgárok a cigányok, zsidók, melegek és menekültek ellen uszító párt képviselőire bízták. Hogy miért? Azért, mert a kormánypártok és az ellenük induló ellenzéki balpárt viselt dolgai miatt nem találtak a Jobbiknál választhatóbbat. Ez pedig, szerintem, habár többé-kevésbé demokratikus, de téves döntés volt.

Ami a politikában történik, annak mindig megkereshetőek az elégséges kulturális előfeltételei. A könyvtárigazgató által utált szövegem arról szól, hogy a Jobbik mostani választási sikeréhez a város vezetésének az a döntése is hozzájárult, hogy Batsányi János szülővárosában (!) 2006-ban Wass Albertről nevezte el a város legfontosabb kulturális intézményét, amely éppen a Batsányi nevét viselő köztéren áll.

Itt jutunk el az igazgatói mérgek mélyére.

Tapolcán jártunkban három nagyon különböző kvalitású művész emlékébe botlunk. Itt született a nagyszerű Batsányi János, az egymástól elválaszthatatlan egyenlőség és szabadság költője. „Uralkodjék köztünk Ész, Érdem, Igazság,  /  Törvény, s Egyenlőség, s te áldott Szabadság!” És ugyancsak tapolcai Marton László, akiről a művház igazgatója szerint azt hazudtam, hogy giccsszobrász. Ez a minősítés, ha téves lenne is, nem hazugság, hanem vélemény. Ám valószínűleg nem téves, hiszen a magyar köztéri szobrászatnak alig van olyan elemzése, amelyben, ha egyáltalán felmerül a Kossuth-díjas Marton László neve, ne szerepelne ugyanott a giccs, giccses minősítés is. A szobrász alkotói morálját, pályaívét pedig tisztán éppen Tapolcán szemlélhetjük, mely a bányászos szocreáltól, az édelgésen át éppen Wass Albertig mutat.

És itt van maga Wass Albert, a könyvtár és a művház mai névadója, a közepes tehetségű és az etnikai és a faji gyűlölködést – finom leszek – nem elutasító író és költő, akinek pedig élettörténete mindösszesen egyetlen báli éjszakáig kapcsolódik Tapolcához.

Azt is mondja az igazgató úr, hogy ma is vannak Batsányi-emlékek Tapolcán. Még szép! Batsányinak Linzben is van emléktáblája, pedig Linz csak befogadta őt, a hazájából elüldözöttet.

Az igazgató szeret grófozni is, csak a grófságot sem érti. Megró még azért is, mert Wass egyik nemesi előnevét elhagytam. Félek, nehéz belátnia, hogy a gróf például Széchenyinél nem egészen ugyanaz, mint Wass neve előtt. Mégis, ha éppen érteni akarja, hogy a grófságot – akár érintettként is – lehet ma is erényesen és okosan értelmezni, olvassa el Esterházy Péter legutóbb írt könyvét.

És ne csak engem piszkáljon az ódon előnevekkel! Ő, úgy is, mint a Wass Albert Könyvtár és Múzeum igazgatója, küzdjön végre azért, hogy az intézményt végül Gróf Szentegyedi és Czegei Wass Albert Könyvtár és Múzeumnak nevezzék át.

Az életünk akkor ér csak valamit, ha nemes célok vezérlik.

A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 41. szám, 2017. október 13.
LXI. évfolyam, 33. szám, 2017. augusztus 18.
LXI. évfolyam, 9. szám, 2017. március 3.
Élet és Irodalom 2017