HETI TEXTUS

PÁRATLAN OLDAL - LIX. évfolyam, 15. szám, 2015. április 10.

„Csak természetes, hogy a földművelésügyi miniszter nem a saját pénzén utazott, hanem a magyar állam költségén. Nem egyedül indult útnak, hanem magával vitt három szép négyesfogatot, megfelelő ápolószemélyzettel, továbbá kellő számú szakértőt is, ugyancsak az állam számlájára. Az utazó társaság tagjai közt volt a miniszter családja is. Az expedíció luxushajón tette meg az utat Trieszttől Kairóig, ahol a legdrágább szálloda néhány lakosztályában szállottak meg. Kisebb-nagyobb kirándulásokra is vállalkoztak. Karthumba például vezet egy vasúti vonal, amely a világ legdrágább luxusvonalának tekinthető. Olyan óriási menetdíjat kell itt fizetni, hogy csak amerikai milliomosok használják. Mayer János kíséretével azonnal vonatra szállt és elutazott Karthumba, ahol néhány napot töltöttek, természetesen szintén a legjobb luxusszállodában. Hamarosan újból luxushajóra szálltak és először Patraszban, illetőleg Athénben néztek körül, majd átruccantak Konstantinápolyba, s még éppen visszaértek Kairóba. Az útiszámlát már megkapta a minisztérium illetékes osztálya. A miniszter utazásának költségei egymilliárd és kilencszázmillió koronával terhelik az államkincstárt. Információink szerint ez az összeg nem fedezi Mayer Jánosnak és kilenctagú kíséretének kiadásait. Az összes költségek kb. négymilliárdra becsülhetők”  – írta a Magyarság tudósítója 1926. március 30-án.

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 38. szám, 2023. szeptember 22.
LXVI. évfolyam, 34. szám, 2022. augusztus 26.
LXIV. évfolyam, 26. szám, 2020. június 26.
Élet és Irodalom 2024