Szekeres György Műfordítói Érem

Proust-fordításaiért vehette át Jancsó Júlia  a Szekeres György nevét viselő Műfordítói Érmet április 8-án, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Széchenyi-emlékestjén, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A jelentős műfordítói életművet elismerő emlékérmet, ifj. Szlávics László szobrászművész alkotását, az Európa Kiadó hajdani szerkesztőjének, irodalmi vezetőjének emlékét őrző Szekeres-Varsa Vera alapította 2014-ben, s a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia gondozza. Az öttagú kuratórium elnöke Szabics Imre, az Eötvös Loránd egyetem professor emeritusa, az MTA doktora. Az első díjazott Rajnavölgyi Géza volt. 

Szekeres György életének Párizs, Róma, Vác és Budapest háttere előtt zajló eseményei felrajzolják a XX. század két szörnyállamának csapdáit. Élete csupa ellentmondás volt saját természete, de leginkább a  történelem miatt.

Felvidéki földbirtokos család gyermekeként,  főleg Kassák hatására,  már 15 évesen a munkásmozgalomhoz vonzódott. Az apai kitagadással dacolva  így lett prágai medikus helyett éhenkórász hallgató a Sorbonne-on, ahol filozófiát tanult. Csehszlovák állampolgárként,  magyar létére, a francia hadsereg cseh zászlóaljában lett önkéntes,  amikor a nácik lerohanták Franciaországot. A „furcsa háború” után az elsők között lépett be az ellenállásba kommunistaként akkor, amikor a kommunista párt még nem állt ellen a Hitler-Sztálin paktum miatt. Mindvégig a Libération nevű polgári balliberális mozgalomban harcolt. Innen nevezte ki az akkor már százezres Belső Hadsereg  vezérkara 1943 végén a megszervezendő külföldi ellenállók csoportjának élére.   Párizs felszabadításakor a 16 ország fiait, lányait tömörítő ellenálló szervezet parancsnoka volt. Érdemei elismeréseként, mint vezérkari őrnagy, nemcsak a Pálmával ékesített Hadikeresztet kapta meg, hanem azt a Franciaországban nagyon ritka lehetőséget is, hogy a Becsületrenddel együtt felvehesse ellenállásbeli egyik hamis nevét is. Ő azonban nem élt vele.  Hazajött Magyarországra, ahol addig összesen egy hetet töltött. 1948-ban a római magyar követségre küldték, ahonnan két év múlva Berija magyar embere, Berei Andor, egy fontos pozíció ígéretével hazahívta. Felismerve, hogy koncepciós perek áldozatává válhat, Szekeres György úgy döntött, hogy Párizsba megy. A francia elhárítás könnyű prédának vélte, be akarta szervezni, s miután ő ezt megtagadta, átadták a németországi szovjet megszállóknak. Első szovjet kihallgató tisztje antifasiszta bajtársaként kezelte: lehetővé akarta tenni, hogy Szekeres átlépjen a nyugati zónába, de ő nem tette. Következett négy év Rákosi börtönében. Eszmerendszerét felülvizsgálta, alapjait nem tagadta meg, de a pártot igen. Késői rehabilitálása után szerkesztőként és műfordítóként dolgozott. 59 évesen állva halt meg.

*

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a Szekeres György emlékérem díjazottjának, Jancsó Júliának munkásságát méltathatom, annál is inkább, mert összeköt bennünket a nagy francia író, Marcel Proust szeretete.

Hazánkban Proust neve mellé sokáig a kiváló műfordító Gyergyai Albert neve tapadt. Az eltűnt idő nyomában hét kötetéből hármat szólaltatott meg magyarul a kortársak által nagy lelkendezéssel fogadott szép fordításaiban. A magyar olvasó azonban évtizedekig csak így, csonkán ismerhette a 20. századi francia irodalom e remekművét. Jancsó Júlia a hazai kultúra majdhogynem évszázados adósságát törlesztette azzal, hogy felvette a jeles előd által megkezdett, majd félbehagyott munka fonalát. Bátorság, elszántság és elhivatottság kellett ahhoz, hogy az előítéletekkel nem törődve folytatni merje a fordítást. Választásában fontos szerepe volt egykori tanárának, Szávai Nándornak, mert ő adta neki az indíttatást, ő biztatta munkára még egyetemista korában.

Jancsó Júlia több mint húsz éve kezdte fordítani Az eltűnt idő nyomában negyedik kötetét. A Szodoma és Gomorra 1995-ben jelent meg, A fogoly lány 2001-ben, az Albertine nincs többé (A szökevény) 2005-ben, s végül A megtalált idő 2009-ben. Közismert tény, hogy a fordítások szövege jobban öregszik, mint az eredetieké, ezért  szerencsés esetekben a nagy műalkotásokat minden nemzedék újra meg újra fordíttatja.

Ezért is, és főleg annak érdekében, hogy Az eltűnt időt a 21. század magyar olvasói egységes nyelvezeten olvashassák, az utolsó kötet megjelenése után Jancsó Júlia visszament az elejére,  hogy az első három is az ő hangján szólalhasson meg magyarul. Ha minden a tervek szerint halad, a Du côté de chez Swann  (Gyergyainál Swann) – még az idén megjelenhet, és alighanem számos Proust-rajongó fogja izgatottan leszedni a könyvespolcáról a kanonizált Gyergyai-fordítást, hogy összehasonlítsa vele az új, 21. századi verziót.

A nyugatos  « szép hűtlenek » fordítói hagyományaival szakítva, Jancsó Júlia a forrásszöveghez jobban ragaszkodó és a modern kor elvárásainak inkább megfelelő hiteles és  élvezetes magyar szöveget állított elő. Kiváló fordításával gazdagította és tovább gazdagítja hazánkban a francia irodalom ismeretét, és közelebb hozza a magyar olvasókhoz egy nagy modern regényíró életművét.

Legyünk hálásak Jancsó Júliának odaadó és magas színvonalú munkájáért, melyet a magyar nyelvű teljes Proust megteremtéséért végez.

Karafiáth Judit

(Elhangzott 2015. április 8-án, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Széchenyi-estjén, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében)