ESZTELEN

PÁRATLAN OLDAL - LVII. évfolyam, 51-52. szám, 2013. december 20.

Az Antall József Baráti Társaság honlapján található Kövér László házelnök korábbi beszéde, amelynek indítása érdekes módon megegyezik Orbán Viktor mostani megemlékezésének bonmot-jával: úgy tűnik, csak a halott jobboldali a jó jobboldali. Kövért sem zavarja, hogy az akkor még liberális Fidesz kőkemény ellenzéke volt az Antall-kormánynak, a beszédben „rendszerváltó kereszténydemokratákként” határozzák meg magukat. „Roppant külső-belső erők és az ellenséges média szakadatlan pergőtüze zúdult rá. Egy ideje már egykori esküdt ellenségei sem űznek gúnyt belőle, hanem – ha lehet, még a hajdani ócsárlásnál is visszataszítóbb módon – körülhízelgik az emlékét, örökségét emlegetik, és őt magát gyakran úgy ünneplik, mint a korszerű magyar polgári demokrácia, a köztársaság atyját.” Aztán következik az aktuálpol: „Európában olyan változás történik most, amelyet a baloldal egyelőre konjunkturális változásnak szeretne beállítani: balesetnek, erőeltolódásnak, erőváltozásnak. Szerintem azonban Európában egy új korszak kezdődött, és ez a korszak – hosszú távon – mindenképpen jobboldali, konzervatív és kereszténydemokrata lesz, még akkor is, ha időlegesen, részlegesen, néhány helyen a baloldali erők képesek lesznek sikert felmutatni. 

Európának a közel negyven évig tartó baloldali-liberális korszaka, ami véget ért, egy politikai és gazdasági mitológia uralmának időszaka volt. Egy olyan korszak, amely – bár fennen éppen az ilyenek ellen küzdött – mítoszok, tabuk és babonás hiedelmek kusza és nyomasztó szövevényét teremtette meg. Ennek a mitológiának az volt a lényege, hogy létezik egy nagy csoda, van egy nagy varázslat, amely mindent megold, és ezt a nagy varázslatot piacnak nevezik, amit a szabadság szinonimájaként is használtak. Ezért a helyes európai és modern politika a »mindent piacosítani« politikája. Erre a korszakra, amelyet most lezárunk, az volt a jellemző, hogy azt mondták: a piac szent, a piac morális, és a piac önszabályzó. Aki ebben kételkedik, az pedig eretnek, maradi, konzervatív és szélsőséges. Azokat a napokat, amelyekben az életünk ma zajlik, a varázstalanítás napjainak nevezhetjük. Kiderült, hogy ez a nagy varázslat globálisan befuccsolt, a király nemcsak meztelen, hanem esztelen is.”

Ez utóbbi, beláthatjuk, igaz.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
LXVIII. évfolyam, 6. szám, 2024. február 9.
Élet és Irodalom 2024