Ki hamisít?

VISSZHANG - LVII. évfolyam, 49. szám, 2013. december 6.

Cserba Júlia Hamisítás című írásában (ÉS, 2013/48., nov. 29.) joggal nehezményezné, hogy a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) katalógusa elhazudja Rozsda Endre zsidó származását – az elkent életrajzi adat automatikusan hazug elbeszélést kanyarít egy adott történelmi kontextusban. Ám ha a hamisítás leleplezése lenne a célja, megnevezte volna a felelőst: a katalógus szövegének szerzőjét és szerkesztőjét. A szándékos elkövető az MNG maga, s mögötte pedig a kormányzat. Amely mindezért alapjában antiszemita, noha kifelé egy másik arcot szeretne mutatni.

Nem a következtetés proporcióját vizsgálnám, csak a tényeit. Ebben az évben szoros kapcsolatban álltam az MNG-vel – igazgatótól kurátorig, szerkesztőkig a Chagall–Ámos-kiállítás Ámos-katalógusának írójaként –, némi túlbuzgósággal kitágítandó a tárlat képzőművészeti-esztétikai kereteit. Ámos Imre is munkaszolgálatos és zsidó volt. Ez a tény sem a katalógusban, sem a kiállítást a falakon kísérő szövegben – mindkét médiumban magyarul és angolul – nemhogy  eltitkolva nem lett, de hangsúlyos szerepet kapott. A közel féléves intenzív munkakapcsolatban egyetlen szóval, célzással sem nehezményezte senki az MNG részéről ezt a nyomatékosító törekvést. Ha mindez igaz, akkor Cserba Júlia következtetése hamisítás, már ami a kormány felügyelete alatt álló MNG szellemiségét illeti. Jelen voltam a Tom Lantos Intézet Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című konferenciáján, amelyre a fogalmazvány egyértelműen céloz. Budapesten, a Parlamentben, többségében magyar közönség előtt tartott rendezvény – legitimálóan jelen voltak a történelmi egyházak vezetői is – miért a „külföldi résztvevők kábításául” szolgált? Miért nem – „kábítólag” vagy ébresztőleg – a magyar közönségnek szólt? Igaz, kellő mélységben, csak a Le Monde egy elemző cikke kommentálta (Le tournament de la droit sur l’antisémitisme, 2013. október 28.). Ez valóban sok kérdést hoz elő. Sőt: felelősséget. De ez nem a kormány felelőssége, hanem a magyar – vagy meghatározott oldali magyar – médiumoké, amelyek a Parlamentben elhangzott „szép szavakat” nem közvetítették a magyar közönség felé. (A magam szamizdat eszközeivel ezt megtettem: a Múlt és Jövő 2013/3. száma közöli az ott elhangzott fontosabb beszédeket, az elmaradt diskurzust és következményeit taglaló kommentárral.)

A Cserba által is „hatalmas összegűnek” ítélt, s szerinte is Budapesten (és nem Párizsban) felállítandó „holokauszt-emlékmű” miért nem az, ami? Egy hatalmas összegért Budapesten felállítandó holokauszt-emlékmű. Végre hiteles helyen. A jelenlegi kormányzat le-MMA-sított kultúrpolitikája ádáz ellenzőjeként (több cikkem tanúskodik róla: Ki magyar, ki zsidó?, Örvényből, A után íme a B isNépszabadság, 2012. dec. 5., 2013. jan. 13.,  2013. febr. 11.)  visszautasítom, hogy kritikai pozícióm alól ilyen durva hamisításokkal lehessen kihúzni a talajt.

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 18. szám, 2020. április 30.
LXI. évfolyam, 4. szám, 2017. január 27.
LVIII. évfolyam, 38. szám, 2014. szeptember 19.
Élet és Irodalom 2024