„Puritánabb, egyszerűbb beszédmódra törekszem”

Beszélgetés Tóth Krisztinával

INTERJÚ - LVII. évfolyam, 39. szám, 2013. szeptember 27.

Tóth Krisztinának a könyvhétre jelent meg a 14. kötete, az Akvárium. Verseskötetek, gyerekversek, novellák és tárcák után az első regény. Az egyik legeredetibb hangú kortárs költő jó tíz éve elkezdett prózát is írni, azóta tán jobban is ismerjük ezt az arcát, mint a másikat. Pedig a Porhó (2001), a Síró ponyva (2004) és a Magas labda (2009) remek verseskötetek. A gyerekversekre fogékonyak számára pedig nagy élményt jelentettek a papírbőröndben prezentált kicsi könyvecskék, azaz A londoni mackók. Meg a Szabó T. Annával és Varró Dániellel közösen írt Kerge ABC. Közben különböző lapok – Beszélő, Élet és Irodalom, Népszabadság, Népszava, Nők Lapja – felkérésére kisprózák is születtek. Tóth Krisztina a lapok közkedvelt szerzője lett. Gács Anna mondta róla a Hazaviszlek, jó? című tárcakötet kapcsán, éppen az ÉS-kvartett beszélgetésében (ÉS, 2010/14., ápr. 9.): „nem nagyon tudok olyan elődről, aki nőíróként-költőként része a korabeli kánonnak, és közben tárcaíróként is fellép, és valami jelentőset tesz le az asztalra”. Legutóbbi kötete, a 2011-ben megjelent Pixel, melynek alcíme „szövegtest” volt, szintén komoly elismerő fogadtatásban részesült. Most megint valami újat és valami jelentőset tett le az asztalra. És megint olyasmit adott ki a kezéből, amit eddig még nem. Csuhai István írta róla a könyvheti számunkban (ÉS, 2013/23., jún. 7.): „Az Akvárium egészen biztosan sokak kedvelt könyve lesz, a laikusok ugyanúgy örömüket lelik majd benne, mint ahogy a megrögzött modernistákat is könnyűszerrel kielégítheti (…) az Akváriumban az ördögi éppen az egyszerűségben, a sallangmentességben és a mindent maga alá gyűrő, könyörtelen keserűség megjelenítésében bújik meg.”

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024