MÉGSE ÖRÖKKÉ

Volt egyszer egy Filmmúzeum. Nem tévécsatorna, hanem mozi. Ott működött a Dohány utca és a Tanács körút hegyes szögű sarkán. Forradalom utáni ajándék volt a mindenbe belenyugvó pesti népnek. Ácsorogtunk az előtető alatt, és vártuk, hogy be-, illetve lejuthassunk a szentélybe, ahol Kabos, Jávor, no meg Belmondo és Karina hódítottak. Hyppolittól Pierrot-ig terjedt a skála, és a mindenevő filmbarátok ezen a, meglehet, szűk kanálison keresztül tájékozódtak a filmemlékezetről.

  Soká tartott, majdnem a forradalomtalan rendszerváltásig, míg valakinek (nem túl okos ember lehetett) eszébe nem jutott, hogy nemcsak átkeresztelni kéne a mozit, de túl is adni rajta. Magyarán elkótyavetyélni. Úgy is lett. A Filmmúzeum, mert élni akart, elköltözött. Egy kisebb moziba, egy – ne szépítsük – sokkal vacakabba, a Nagykörút menti Mátrába, ahol eleinte gyerekekre méretezett székekben kellett kényelmetlenkedniük a korábbi helyszínről kitelepített filmbarátoknak.

  Örökmozgó lett a neve, bízva abban, hogy ha a mozik lassacskán bezárnak is, valami filmművészet marad. Ez se így lett, ha valami, akkor ez egyáltalán nem lett így. De azért napi három, délutáni-esti előadásban peregtek tovább a régiségek. Havonta megjelent egy jól szerkesztett, folyóirattal felérő műsorfüzet, és megint sztárok és megint művészek a vásznon. Csőmozi maradt a Mátrából lett Örökmozgó, de láttuk Fellinit, Viscontit, nagy néha Eisensteint is.

  Túl sok volt a jóból. Előbb csak a műsorfüzet alakult át hullatakaró méretű, kezet szennyező nyomdafestékkel sokszorosított akármivé, aztán az is megszűnt, maradt a fénymásolt program, amit, ha elég ismerős volt az arcunk, a pénztáros a pult alól nyomott a markunkba, mint valami illegális irodalmat.

  Tényleg fél- vagy illegálisan szerveződött a program, mert kiderült, hogy a mozit működtető, a rendszerváltás óta rekordszámban átkeresztelt, megnevezhetetlen intézmény nemigen fizetett jogdíjat a vásznon látható művekért. Visszafogták magukat, maradt a napi egy vagy két vetítés, és maradtak a magyar filmek. Nem valami felfokozott hazafias érdeklődés mián, hanem józan, szerzői jogi megfontolás okán.

  Most ott tartunk, hogy a mozi előterében egész nap nyitva tartó kávézó működik, tán a presszógép nagyobb bevételt hoz. Sokszorosított műsor nincs, a következő néhány nap filmjeit fekete táblára fehér krétával írják föl az előcsarnokban.

A kréta olcsóbb, mint a tintapatron.