MINTHA

PÁRATLAN OLDAL - LVII. évfolyam, 3. szám, 2013. január 18.

Kósa Lajos úgy látja, hogy 2014-re nem sok esélye maradt az ellenzéknek a győzelemre, mivel az országgyűlési választásoknak nem lesz második fordulójuk – közölte az Index az Érdi Újság cikkére hivatkozva.

A Fidesz alelnöke országjáró körútja során Törökbálinton elmondta, hogy pártja mindig a választások második fordulójában vesztett:

„2002-ben, amikor alapvetően megnyertük a választást, de a második fordulóra összeállt az MSZP és az SZDSZ, nyertek is. Ez olyan, mintha a Loki lenne a bajnok az NB I-ben, de a mögöttük lévő két csapat összeadja a pontszámait, és ennek alapján ők indulnának a Bajnokok Ligájában.”

Ez a szellemes hasonlat engem arra emlékeztet, hogy1998-ban a szocialista párt szerezte a legtöbb mandátumot, és a Fidesz első kormányra jutását mintegy 80 kisgazda képviselő visszalépése eredményezte a második fordulóban. Megjegyzem, a választások előtt a Fidesz hangsúlyozta, hogy nem lép koalícióra a kisgazdákkal.

Abban semmi kétség, hogy az egyfordulós választások célját illetően Kósa őszinte volt. Nincs azzal sem baj, hogy múltbéli tényektől nem hagyja magát zavartatni. Legfeljebb gondolatmenetét továbbvihette volna: a választási rendszer teljes átalakítása, beleértve a körzetek átrajzolását és az alkotmányellenesnek minősített regisztrációs törvényt is, ugyanaz a cél vezérelte.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024