A Szabadság és Reform Intézet levele Majtényi Lászlónak

 

Majtényi László

elnök

EÖTVÖS KÁROLY INTÉZET

 

Budapest,

Ulászló u. 43.

1113

 

Tisztelt Elnök Úr!

„A JOGÁLLAM HELYREÁLLÍTÁSÁNAK ELVEI NYOLC TÉTELBEN - AJÁNLAT A DEMOKRÁCIA HÍVEINEK" c. anyagukat köszönjük. Engedje meg, hogy dolgozatukkal kapcsolatos álláspontunkat röviden kifejtsem.

Mindenekelőtt gratulálok az anyag elkészítéséhez, valamint ahhoz, hogy ezzel a vitairattal keresték meg a „demokrácia híveit”, ezáltal is elősegítve a közös gondolkodást a jogállam helyreállításának szükségességéről és feladatairól.

Az Eötvös Károly Intézet (EKINT) anyaga kiválóan írja le a mai alkotmányos helyzetet.

Az alábbiakban ezért csak arra utalok, amivel kapcsolatban némiképp eltérő a véleményünk, illetőleg amivel pontosítani vagy kiegészíteni szeretnénk az anyagban foglaltakat.

1. Az Önök állásfoglalásának felvezető része (2. bekezdés utolsó mondata) az alkotmányosság helyreállítását nevezi meg a legfontosabb feladatnak, levonva azt a következtetést, hogy „amíg ezzel a feladatunkkal nem végeztünk, a többi várhat".

Természetesen egyetértünk azzal, hogy az alkotmányosság helyreállítása abszolút fontos és szükséges feladat. Azonban meg kell állapítani azt, hogy nem ez az egyetlen teendő. A gazdaság, a társadalom élete, az állam működése folyamatos, ezért a jogállam helyreállításával egyidejűleg más feladatok elvégzése is feltétlenül szükséges. Az alkotmányosság helyreállításának feladata véleményünk szerint nem zárja ki az egyéb, nélkülözhetetlen teendők egyidejű elvégzését, sőt kifejezetten igényli azt.

2. Az anyag a helyzetismertetés során több pontban (pld. 2-4. pontok) foglalkozik azzal, hogy a független intézmények szoros kormányzati ellenőrzés és túlhatalmi befolyás alá kerültek.

Miközben egyetértünk azzal, hogy a kormányzat ezen a téren mindent megtett, kétharmados parlamenti többségét felhasználva folyamatosan visszaélt a joggal is, ennek ellenére ezen intézmények és vezetőik nem menthetők fel teljesen a fékek és ellensúlyok rendszerének szétrombolása miatti erkölcsi és politikai felelősség alól. Ezen intézmények vezetői ugyanis - a későbbi veszélyt fel nem ismerve, vagy pedig azt lekicsinyelve, a kellő időben, még a rombolás előtt vagy annak pillanatában nem éltek megfelelően hatáskörükkel. Jó néhányan most sem élnek a még mindig meglévő lehetőségeikkel. E tényen az sem változtat, hogy a magyar társadalom egy része kellő közönnyel és magatehetetlenül szemlélte és szemléli a jogállam lebontását, a liberális demokrácia szétverését.

A független intézmények vonatkozásában - teljes joggal - szinte mindenkinek elsőre az alkotmányvédelem legfőbb őre, az Alkotmánybíróság jut az eszébe. Az előző megállapítás azonban sajnos más, valaha független intézmény esetében is megállja a helyét.

Csak néhány példát szeretnénk állításunk igazolására felhozni:

a) Az Alkotmány (1949. évi XX. törvény) még 2011. december 31-én is hatályos 19/B. §-ának (6) bekezdése szerint:

„Az Alkotmánybíróság működése rendkívüli állapot idején sem korlátozható."

A fent idézett, akkor még hatályban lévő rendelkezés ellenére a kormányzat - az Ab-nek a végkielégítéseket sújtó 98 %-os büntető adó ügyében hozott megsemmisítő döntése után - büntetésként, illetőleg jól felfogott érdekből súlyosan megkurtította az Alkotmánybíróság hatáskörét. Mivel ez az Ab működésének korlátozását eredményezte, ezért ez alkotmányellenes lépés volt, amit viszont az Alkotmánybíróság minden különösebb tiltakozás nélkül vett tudomásul, ezzel is jelezve, hogy kész segédkezet nyújtani a jogállam lebontásához.

Ezt követően az Alkotmánybíróság azzal, hogy sajnálatos módon számos rendkívül fontos ügyben nem döntött, maga is hozzájárult a jelenlegi helyzet kialakulásához.

Az Alkotmánybíróság nem mert például dönteni a magánnyugdíj-pénztárak vagyonának kényszerrel történő államosítása ügyében. Ugyanerre az okra vezethető vissza a Szabadság és Reform Intézetnek (SZRI) a hatalom kizárólagos birtoklására törekvő, alkotmányellenes kormányzati tevékenységgel és az ezt lehetővé tevő vagy megalapozó jogi rendelkezésekkel szemben benyújtott alkotmányjogi panaszát elutasító döntése is. Ez utóbbi esetben az elutasítás indoka egyszerre meglepő és súlyos következményekkel járó is. Az Ab ugyanis nem állított kevesebbet, mint hogy a panasszal élők a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló törekvésnek nem személyes, közvetlen és tényleges érintettjei. Ezzel az Ab lényegében azt mondta ki, hogy az Alaptörvény C) cikkének (2) bekezdésében[1] biztosított ellenállási joggal alkotmányjogi panasz útján senki nem élhet.

Az Alkotmánybíróság közvetett módon maga is nagyban hozzájárult a jogállam lebontásához azzal a felfogásával is, hogy tabuként kezeli, és ezért nem is hajlandó alkotmányossági vizsgálat alá vetni az Alaptörvény egyes rendelkezéseit, még a mostanában rendkívül gyakori módosításokat sem. Ezzel az Ab lényegében még tanácsot is adott a kormányzat számára ahhoz, hogy az alkotmányellenesség miatt történő megsemmisítés veszélyét úgy kell kivédeni, hogy az ilyen rendelkezéseket bele kell foglalni az Alaptörvénybe. Miután a kormányzat biztos lehet abban, hogy az Alkotmánybíróság az ilyen rendelkezéseket már nem fogja vizsgálni, ezért fennáll annak a lehetősége, hogy a kormányzati kétharmados parlamenti többség az Alaptörvénybe bármit, akár ezer éves jogelvekkel ellentétes vagy az Alaptörvény egyes cikkelyeivel gyökeres ellentétben álló rendelkezéseket is belefoglaljon. Mint tapasztalhattuk, ezzel a lehetőséggel a kormányzat számtalanszor élt már, és valószínűleg még élni is fog.

b) Példaként hozható fel az ombudsman működése is, noha az alapjogi biztos az, aki napjainkban még leginkább ellátja a fékek és ellensúlyok rendszeréből fakadó feladatait.

Visszautalva az SZRI előbb már hivatkozott alkotmányjogi panaszára, az Ab az elutasító végzésében utalt arra, hogy a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló törekvést elősegítő vagy azt megalapozó jogi rendelkezésekkel szemben csak utólagos normakontroll kezdeményezhető. Emiatt viszont az ellenállási jognak ezzel a formájával csak az alapvető jogok biztosa élhet, hiszen az ilyen törekvést megvalósító kormánytól nyilván nem várható el, hogy önmagával szemben lépjen fel.

Az alapvető jogok biztosa viszont az SZRI erre irányuló kérelmét hatáskörének hiányára hivatkozva elutasította. Ez az általános jellegű elutasítás - az Ab előbb hivatkozott indokolásának következményét is figyelembe véve - azt eredményezi, hogy az alaptörvény-ellenesnek minősülő, a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló tevékenységgel szemben jogi úton jelenleg nem lehet fellépni. Emiatt ebben a relációban az ellenállási jog, amit az Alaptörvény alapjogként, de egyben alkotmányos kötelességként is rögzít, írott malaszttá vált, üres politikai deklarációvá süllyedt.

c) A demokráciára és a jogállamiságra nézve nagyon súlyos következményekkel jár az Alkotmánybíróságnak az a már említett felfogása, hogy a hatásköre nem terjed ki az Alaptörvény rendelkezéseinek vizsgálatára, valamint az ombudsmani jogértelmezésnek az a része, miszerint nem lehet élni az ellenállási joggal, ha a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló törekvés az Alaptörvény keretei között valósul meg.

Ez az álláspont, illetőleg jogértelmezés azt eredményezi, hogy a jelenlegi kormányzat számára szabad az út akár az alkotmányos diktatúra, az alkotmányos puccs előtt is.

Biztosak vagyunk abban, hogy ha a példaként említett egyes független intézmények a megfelelő pillanatban a hatáskörüknek megfelelően járnak el, és sajátos állásponttal vagy jogértelmezéssel nem menekülnek el a döntés elől, akkor az Önök anyagának címe most nem általános értelemben és mindent felölelve "AZ ALKOTMÁNYOSSÁG HELYREÁLLÍTÁSA ...", hanem maximum csak "AZ ALKOTMÁNYOSSÁG  EGYES HIÁNYOSSÁGÁNAK KIKÜSZÖBÖLÉSE ..." lenne.

3. Végezetül szeretnénk pontosítani írásuk egyik állítását (6. pont második bekezdés), amely szerint "A magyar jogrendszert azonban - élén az Alaptörvénnyel - ma már egy konzervatív-jobboldali ideológia hatja át ...".

Bár egyes nyugat-európai sajtóorgánumok is előszeretettel minősítik a jelenlegi kormányzatot jobboldalinak és konzervatívnak, ennek ellenére ez a minősítés véleményünk szerint kifejezetten téves. A jelenlegi magyar kormány nem konzervatív-jobboldali, hanem etatista, autoriter, demagóg, populista és törzsi módon nacionalista.

Az európai uniós közfelfogás szerint ugyanis egyáltalán nem lehet konzervatív-jobboldali az a kormányzat, amely nem fogadja el a piacgazdaságot, a kapitalizmust, a szabályozott, de szabad versenyt, a nyitott gazdaságot és társadalmat, nem tiszteli, sőt semmibe veszi a jogállamiság és a demokrácia értékeit, leépíti a fékek és ellensúlyok rendszerét, bekebelezi az ezt megtestesítő intézményeket, szétveri a liberális demokráciát, értelmetlenül hadakozik az Európai Unióval és azokkal a jeles nemzetközi és kormányközi intézményekkel, amelyek hazánk javát akarják és szolgálják.

 

Nem lehet demokrata az, aki a hatalom kizárólagos birtoklására törekszik.

 

Tisztelt Elnök Úr!

Még egyszer megköszönöm Önnek, hogy megosztották velünk rendkívül színvonalas és gondolatébresztő anyagukat.

Meggyőződésem, hogy a közeljövőben módot találunk arra, hogy az EKINT és az SZRI, valamint még sokan a demokrácia hívei közül közösen gondolkodjanak el az alkotmányosság helyreállításának békés, gyakorlati megoldási lehetőségein is.

 

Budapest, 2012. október 12.

 

Tisztelettel:

 

                       Bokros Lajos

        az SZRI kuratóriumának elnöke