ÁTEREDŐ BŰNTELENSÉG
PÁRATLAN OLDAL - LVI. évfolyam, 22. szám, 2012. június 1.Kormányzatunk a minap „itt az urna, hol az urna?” – játékot játszott Nyírő József, a „székely apostol” hamvaival. Felemelő.
A hamvveder híján újratemetésből ökumenikus áhítattá átalakult kegyeleti aktus résztvevői azért illetékes helyről értesülhettek, hogy „kultúrtörténeti szempontból jó helyen állunk”. A magyar öncsalás legújabb, émelyítő szatírjátékán megtudtuk azt is, hogy mi, székelyek és magyarok, Nyírő József népe vagyunk.
Csakugyan?
Nyírő, a „látó ember”, 1941 novemberében, a világégés kellős közepében, a ragyogó homlokú Joseph Goebbels Reich Ministerről áradozik: „nemcsak nagy, hanem jó ember is, akit nemcsak kell, hanem szeretni érdemes is”.
A „küzdő embert” 1945. november 6-án igazán nagy tisztesség érte: beválasztották a Szálasi-féle nemzetgyűlés közoktatási bizottságába. Kultúrtörténeti szempontból mondhatni a legjobb helyre került. Végtére is volt régóta finomra hangolt közoktatási koncepciója: „Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel! Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában, a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztíthattak bennünket a saját hazánkban!”
Radnóti Miklós három nap múlva ért Abdára.
1945. január 16-a, újabb kultúrtörténeti csúcspont: az ekkor már Sopronban ülésező parlamentben, napirend előtti felszólalásban mond köszönetet a Német Birodalom és Vezére segítségéért, hogy „acélos kézzel ragadhassunk fegyvert a magunk megmentésére”.
Az acélos kézben nem is volt hiba: Szerb Antalt 10 nap múlva verték agyon nyilas suhancok a balfi munkatáborban. Meg Halász Gábort. Sárközi Györgyöt... A soproni bécsi dombról ellátni Balfra.
A Nyírő-performansz egyik emlékezőjével szólva: a sírok beszélnek helyettünk.