Tarkabarka szarka

VISSZHANG - LVI. évfolyam, 4. szám, 2012. január 27.

Némi nehézséget okozott ugyan a kitalátori leleménnyel megalkotott cím értelmezése, mégis nagy figyelemmel olvastam az ÉS legutóbbi számában Vargha János újabb, terjedelmes levelét (Nem minden szarka farka tarkabarka, jan. 20.), amely jól illeszkedik  a vízépítő szakemberekkel folytatott hosszas és ádáz háborúzásának folyamatába. Azt ugyan elismeri, hogy vannak kiválóan működő mérnöki alkotások, de ezek megnevezésétől most is tartózkodik, eddigi írásaiban csupán az általa ártalmasnak minősített létesítmények részletes felsorolása szerepelt. Egyedül a Swift fantáziájában született, pompásan működő malmot méltatja ismét, amelyhez egy hatalmas folyó (akár a Duna is lehetne) szolgáltatta a vízerőt, elismerve ezzel, hogy Laputában is értékelték a síkvidéki folyók hasznosításának lehetőségeit.

Pedig a világ számos hazánkfiát tisztel kiváló alkotásaiért, ezek között illő lenne megemlíteni például a korinthoszi csatornát tervező magyar mérnökök, TürrIstvánés a Panama-csatorna építésében is részt vevő Gerster Béla nevét, akiknek emléktábláját Gáspár János és köre nagy kegyelettel állította helyre.

Célpontként sajnáltatja magát a politikai hátszelet mesterien kihasználó, egykor nagy hazai  népszerűséget élvező szerző, az igazság azonban az, hogy szenvedélyévé vált, hogy mérgezett nyilakkal lövöldözzön a nemrég elhunyt, joggal világhírű tudósra, Mosonyi Emilre, akit már számos gaztettel vádolt meg, de soha nem említette, hogy Mosonyit 1956-os tevékenysége miatt 1957-ben felfüggesztették állásából, és 1964-ben Baden-Württemberg kultuszminisztere hívta meg tanszékvezetőnek Karlsruhéba. 1965-ben távollétében ítélték el, és csak 1990-ben térhetett haza. Kiváló honfitársunk élete során számtalan díjat kapott, kettőt pedig róla neveztek el. A Mosonyi-díjat a Nemzetközi Vízerő Szövetség 2004 óta évente adja át legjobb szakembereinek, a másikat pedig 1993-ban Új-Zélandon, az aucklandi egyetemen alapították, és minden évben a „fenntartható vízerő” témában a legjobb tanulmányt benyújtó hallgató kapja meg. A londoni Nemzetközi Életrajzi Központ Mosonyi professzort olyan nemzetközi érdemrenddel tüntette ki, amelyben a világon csak 500 ember részesülhet. 2002-ben Cannes-ban szakmája „Oscar-díját”, a Nemzetközi Vízügyi Szimpózium Nagydíját is átvehette. Hazájában viszont csak a kárhoztatott céltábla szerepe jutott neki.

Az 1992-ben elhangzott Vargha–Hajósy–nyilatkozat, miszerint a „C” változat nem fog megépülni, félrevezette a közvéleményt. Úgy emlékszik, utána hozzátette: „nem tartottam kizártnak, hogy az elterelés bekövetkezik”. Bekövetkezett. A hazánkat ért hátrányokat csak súlyosbította,  hogy a kiváló minőségben megépített dunakiliti duzzasztómű kierőltetett letiltására majdnem ráment a Szigetköz nagy értékű élővilága, ráadásul seregnyi szivattyú motorja sokáig ontott légszennyező anyagokat vízpótlás ürügyén.

A Duna magyarországi szakasza belpolitikai csatározások áldozatává vált. Mindenesetre Vargha maradék híveinek némi biztatást jelenthet Orbán miniszterelnök legutóbbi strasbourgi nyilatkozata: „Vízlépcsőépítés, gátépítés, mederkotrás? Ma inkább a környezetvédők felé billen a mérleg!”

Was aber jener tuet, der Strom, / weiß niemand. (J. C. F. Hölderlin: Der Ister)

A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 36. szám, 2017. szeptember 8.
LXI. évfolyam, 27. szám, 2017. július 7.
LXI. évfolyam, 1. szám, 2017. január 6.
Élet és Irodalom 2017