Confiteor!

VISSZHANG - LV. évfolyam 36. szám, 2011. szeptember 9.
Kedves Gyuri, bevallom, mélységesen igazad van: a klasszikus liberalizmus - azaz az emberi jogok hite - éppoly elvileg megalapozhatatlan fundamentalizmus, mint a Sola Scriptura vagy akár az extra ecclesiam non est salus (egyedül a Szentírás, ill. az egyházon kívül nincs üdvösség) hitvallása. (Előzmény az ÉS-ben: Tatár György: Mérhető-e a mérce? - Megjegyzések a fundamentalizmus fogalmához, 2011/35., szept. 2. - a szerk.) Mentségemre szolgáljon, hogy a szóban forgó szerzők kapcsán ezt többször is megpróbáltam kifejteni: Condorcet a mindenről vitatkozni kell tételét NEM az 1793-as alkotmány vitájában hangoztatta (ott tisztes doktrinér liberálisként védte az alapjogokat Robespierre protoszocialista tervezetével szemben), hanem a közoktatásról szólván, ahol is szintén Robespierre „nemzeti nevelés" tervével vitatkozott, mely a hideg tudás tanítása helyett a tüzes hazafiak nevelését hangsúlyozta (lehet, hogy fundamentalizmus, de a szabad vita opcióját a tekintélyelvűséggel szemben ma is a legfontosabb pedagógiai alapelvnek gondolom). Tocqueville pedig nem tagadta, hogy leszavazhatja a „többség zsarnoksága" az elidegeníthetetlennek deklarált emberi jogokat. Ekkor „a népfenségtől az emberi nem fenségéhez fellebbezek", írta, s az általad elemzett, az emberi jogokat az alkotmányból kiíró kétharmados döntés ellenében mi is csak ezt tehetjük. S hogy hol találhatjuk az emberi nem fenségének fórumát? Ki az Ószövetség zsarnokság-ellenes prófétai szövegeiben, ki Krisztus szeretetvallásának gesztusaiban, ki a humanista szerzőknek az emberi méltóságról szóló értekezéseiben, ki a felvilágosodás filozófusainak az embernek a szellemi kiskorúságból való kilábolását igenlő eszméiben... Mindez lehet fundamentalizmus, de legalább pluralista.
Baráti üdvözlettel:
A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 42. szám, 2017. október 20.
LXI. évfolyam, 2. szám, 2017. január 13.
LX. évfolyam, 32. szám, 2016. augusztus 12.
Élet és Irodalom 2018