KANADAI FIASKÓ

PÁRATLAN OLDAL - LIV. évfolyam 48. szám, 2010. december 3.

Balog Zoltán államtitkár Kanadában járt, magyar közösségekkel találkozott, és megbeszéléseket folytatott a romák tömeges kiutazásáról. Észak-Amerikában tízezrével élnek magyar állampolgárok illegálisan, de ez Budapestet eddig a legkevésbé sem érdekelte. Most viszont sok ezer honfitársunk, a honi rasszizmusra hivatkozva, menekültstátusért folyamodott a kanadai hatóságoknál. Az elbírálás idejére, amely évekig is eltarthat, egy család havi ötszázezer forintnak megfelelő segélyre számíthat. Tavaly aztán a kanadai hatóságok megelégelték a dolgot, vizsgálni kezdték a magyar vízummentességet is. Csehországét és Mexikóét már korábban felfüggesztették hasonló okok miatt.

Az 56-os magyar disszidensek ma már Kanada megbecsült polgárai, pedig a Kádár-rendszer egykoron bűnözőknek tartotta őket. A mostani menekültekről az Orbán-kormány derítette ki, hogy valójában bűnözők. Balog szerint a „magyar és a kanadai rendőrség információinak összekapcsolásával" lehetne kezelni az ügyet, amire a kanadaiak „növekvő nyitottságot" mutatnak. A bevándorlásügyi tárca helyettes vezetője, Neil Yeates a találkozójuk után úgy nyilatkozott, elsősorban cigány származású magyarok által beadott kérelmek többségét elutasítják.

Mr. Yeates nem kommentálta a találkozót. A minisztériumban meglepődtek, mert ők semmiféle nyitottságról nem tudnak a rendőrségi megoldással kapcsolatban. Kanadában minden menekültet egységesen, a törvényben meghatározott kritériumok alapján bírálnak el. Mélanie Carkner szóvivő felhívja a figyelmemet arra is, hogy ők nem tarthatják nyilván a menekültek származását, nincs adat arról, hogy azok valóban elsősorban roma származásúak lennének. A konzervatív Ottawa Citizen napilap interjút publikált Baloggal, és Christopher Adam aláírással egy olvasói levelet is közölnek. A levél Balogot hiteltelen, cinikus és érzéketlen politikusként jellemzi. Balog válaszlevelében érdemeit magyarázgatja, a sikereivel dicsekszik. A Hír TV-ben pedig már a kanadaiakat vádolja azzal, hogy befogadják a magyar romákat, miközben a nem roma magyarokat visszaküldik.

A magyar kormánystratégia, amely a menekülteket haszonleső, a kanadai segélyeket szervezetten lenyúló cigányoknak próbálja beállítani, teljes kudarcot vallott. Nincs olyan politikus Kanadában, aki ezzel egyetértene, főleg, hogy a magyar kormány még a rasszizmus létét sem ismeri el, pedig minden Budapestre utazó amerikainak felhívják erre a figyelmét a hatóságok. Kanadában jelenleg 53 ezer menekült kérvényét tartják nyilván, ebből négyezret magyar állampolgárok adtak be.

Balogot delegálása erre a kényes diplomáciai misszióra hiba volt. A nemzetközi tapasztalatok nélküli református lelkész szerint most az a fontos, hogy a jó hírünk (?) megmaradjon, mert a „bevándorlási boom kezdi elhomályosítani a pozitív képet".

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
Élet és Irodalom 2024