Még nem elég!

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LIV. évfolyam 46. szám, 2010. november 19.

Mozdíthatatlannak tartott akadályokat, évtizedes tabukat döntöttünk le, mondta a miniszterelnök a költségvetés parlamenti vitájában gyakorlatilag ugyanúgy, ahogy elmondta már vagy kéttucatszor, és ahogy még legalább ugyanennyiszer el fogja mondani. Azért csak ne legyintgessünk rá, megtanulhattuk már, hogy az ő lózungjai mögött néha súlyos tartalom lapul. „Most következik vállalkozásunk második szakasza: a megújulás. Teljes megújulás kell..." - folytatta, és ez az, ami mögött nem tanácsos elsiklanunk.
Nyájas olvasónk talán azt gondolná, hogy nincsen itt már semmi megújítanivaló, hiszen ami volt, az romokban hever, törvényesség, jogbiztonság, demokrácia, hatalommegosztás, fékek & ellensúlyok, minden odavan. Stimmel, ám a kormányfő evvel együtt úgy érzi, hogy őt továbbra is civilizációs tabuk fojtogató hálója veszi körül, a megújulás pedig akkor perfektuálódik, amikor ő ezeknek a nyomaitól is megszabadul.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
Élet és Irodalom 2024