Tisztelt Főszerkesztő Úr!

VISSZHANG - LIV. évfolyam 46. szám, 2010. november 19.

Megdöbbenve olvastam az ÉS múlt heti számában Seres László, az ismert és elismert libertáriánus újságíró cikkét a multikulturalizmus haláláról. (A nagy multikulti-svindli, 2010/45., nov. 12.) A szerző elismeréssel szól Thilo Sarrazin Németország leépíti magát című hírhedt könyvéről, amelynek szerinte óriási és pozitív hozadéka az, hogy „végre megjelent (sőt, a Geert Wildersszel baráti viszonyt ápoló Die Frei­heit párt létrejöttével egyszer akár politikai erővé is válhat) a liberális iszlámkritika".

Nos, mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy semmilyen valláskritika nem lehet liberális, hiszen a kettő nem találkozik; a szabadelvűség az egyéni szabadságjogokról, azok védelméről szól, az egyistenhitű vallások pedig a hitelveken túl a közösségi kultúra és viselkedés normáiról rendelkeznek. Ahogy nincs liberális keresztény-kritika vagy ugyancsak szabadelvű judaizmus-kritika, ugyanúgy nem lehet liberális iszlám-kritika sem. De erre természetesen nincs is szükség.

Geert Wilders holland szélsőjobboldali politikus radikális pártját (PVV), amely az iszlám elleni gyűlöletet szítja, és a muzulmánok kiűzését tűzte zászlajára, pozitív példaként említeni szabadelvű-libertáriánus szempontból merő képtelenség. Érdemes felfigyelni arra az interjúra, ami ugyancsak az ÉS múlt heti számában jelent meg. Paul Scheffer holland szociológus Geert Wilders pártját - helyesen - a hazai palettán megjelent Jobbikhoz hasonlítja. Nem is tehet mást, hiszen a kisebbségek kirekesztése, a más kultúrák és más vallások gyűlölete a fasizmus, nem pedig a liberalizmus jellemvonása.

Fontos kiegészíteni Seres László írását azzal is, hogy Németországban az intézmények szerencsére működnek. Sarrazint könyve megjelenése után alig egy héttel kizárták a német szövetségi jegybank igazgatótanácsából. Magára valamit is adó német intézmény ugyanis ordas eszméket képviselő és terjesztő emberekkel nem azonosulhat, és nem is azonosul. A komoly sajtó egyértelműen elhatárolta magát Sarrazintól. A Der Spiegel című, baloldali elfogultsággal egyáltalán nem vádolható hetilap Sarrazin fellépését például egyértelműen provokációnak tartja. A neves hetilap idei 36. számának címlapján ez áll: Vajon miért dől be ennyi német egy provokatőrnek? (Warum so viele Deutsche einem Provokateur verfallen?) Christian Wulff nemrég megválasztott német köztársasági elnök pedig egyértelműen leszögezte, hogy az iszlámot a német kultúra immár elidegeníthetetlen részének tekinti.

Ha Seres László írásában az általa vallásuk miatt különösen nem kedvelt törökök helyére a hazai cigányságot tesszük, máris kitetszik gondolatainak kirekesztő, antiliberális jellege. Seres László ugyanis ezt írja: „Tény ugyanis, hogy a törökök jóval képzetlenebbek, több köztük a segélyből élő munkanélküli, mint a németek között, ráadásul csak öt százalékuk hajlandó vegyes házasságokat kötni, ez minden más bevándorló csoportnál kevesebb. Különösen a vietnámi és más ázsiai gyerekek remek iskolai teljesítményéhez képest feltűnő, hogy a török fiataloknak csak tizennégy százaléka érettségizett (ez a német arány fele), harminc százalékuknak egyáltalán nincs iskolai végzettsége. Így persze sem a munkaerőpiacba, sem a társadalomba nincsenek túl mélyen beágyazva."

Tény ugyanis, hogy a hazai cigányság jóval képzetlenebb, sokkal többen élnek segélyből, jóval kevesebb közöttük az érettségizett, jelentős részüknek pedig egyáltalán nincs iskolai végzettségük. Azt a kérdést pedig már fel sem merem tenni, hogy vajon a magyar többségi társadalom hány százaléka lenne hajlandó cigányokkal úgymond „vegyes házasságot" kötni.

A hazai cigányság súlyos gondjait, csakúgy, mint a németországi török - és tegyem hozzá, jelentős részben kurd - kisebbség gondjait jóérzésű ember nem tagadhatja. De jóérzésű és főleg magát büszkén szabadelvűnek valló ember azt sem tagadhatja, hogy a problémákért legalábbis mindkét oldal, tehát a többség és a kisebbség egyaránt felelős. A létező és egyébként sajnos súlyosbodó problémákért kizárólag a kisebbséget és főleg azok vallását okolni rendkívüli felelőtlenség, hiszen ez az ordas eszméket vallók, a faj- és vallásgyűlölő kirekesztők, végső soron a szélsőjobboldali radikalizmus malmára hajtja a vizet.

A fasizmusba hajló gondolkodásmódot és értékrendet sem Seres László, sem pedig az Élet és Irodalom nem ünnepelheti.

A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 38. szám, 2017. szeptember 22.
LXI. évfolyam, 36. szám, 2017. szeptember 8.
Élet és Irodalom 2017