„A tekintélyről”

VISSZHANG - LIV. évfolyam 3. szám, 2010. január 22.

Tamás Gáspár Miklós A hosszú huszadik század című cikkének (ÉS, 2010/2., jan. 15.) két állításával vitáznék. Nem igaz, hogy „a kommunizmus, mint olyan" erkölcsi-szellemi dimenziója okozott pánikot 1917 és 1923 között. A pánik oka nem az volt, hogy a kommunizmus mindent „fölöslegesnek nyilvánított". A „kommunizmus, mint olyan" vezető ideológusai mindig kiálltak az állam hosszú távú szükségessége, a rend és a tekintély mellett (lásd pl. Engels 1872-73-ban írt rövid tanulmányát: A tekintélyről). Egy városi legenda szerint Marx maga mondta a minden tekintélyt, rendet eltörölni szándékozó moz­gal­má­rok­ról: „ha ők marxisták, akkor én nem vagyok az". 1917 és 1923 között pedig Trockij és Lenin állama és forradalma sem nyilvánított „mindent" fölöslegessé. Pokoli erőszakkal, leleménnyel (és hatalmas tehetséggel) új uralkodó osztályt, egyházat, monarchiát, hadsereget, közigazgatást, címeket és rangokat, versenyszellemet, vallást, kultuszt, tekintélyt teremtettek, csak éppen munkásosztálynak, pártelitnek, Vörös Hadseregnek, szovjetnek, titkárnak, főtitkárnak, komisszárnak, sztahanovista mozgalomnak, marxizmus-leninizmusnak nevezték el. (Például a vallás helyébe lépő marxizmus-leninizmus tételei [A világ egysége anyagiságában van, értéktöbblet- és kizsákmányolás-elmélet, a munkásosztály történelmi szerepe stb.] ugyanolyan hittételi kinyilatkoztatás, ugyanúgy kanonizált, prófétái ugyanúgy sérthetetlenek, mint sok vallás hitelvei és hittérítői.) És a tekintély megmaradt. Másképp nem is lehetett volna megnyerni a polgárháborút, és később a II. világháborút. A „polgári" pánik okai a szervezett barbárság elképesztő térnyerése, a szisztematikus kegyetlenkedés és a szovjet rendszer sikerei voltak. Az általam ismert irodalom (Bulgakov, Fagyejev, Paszternak, a csodás arisztokrata mester, Nabokov, és Solohov Csendes Donja) inkább erről szól.

Végül a kommunizmusról, vagy ha úgy tetszik, a hatalom nélküli rendről, az anarchizmusról. Tamás Gáspár Miklósnak igaza van, a probléma megmaradt, és megmarad mindaddig, amíg nem lesz mindenki legalább fele olyan okos, művelt, tájékozott és legalább olyan empatikus, önzetlen, mint maga a szerző. Tehát amíg én élek, nincs remény. És remélem, nem lesz senkiből hősi halott.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
LXVII. évfolyam, 45. szám, 2023. november 10.
LXVII. évfolyam, 37. szám, 2023. szeptember 15.
Élet és Irodalom 2024