Divatmajom?

rdekel az építészet. Érdekel Budapest sorsa. Szerettem volna hát megtudni Vargha Mihály cikkéből (Rosszabb egy divatmajomnál? ÉS, 2008/46., nov. 14.), pontosan milyen terv készült a budai Dísz tér és Szent György tér közötti terület beépítésére, az ország legfontosabb közterületéről lévén szó. Nem tudtam meg. Kíváncsi lettem volna, milyen változtatásokat kért sorozatban a tervtanács Kis Péter építésztől egy ésszerű terv megvalósítása érdekében. Mindhiába. Vagy hogy mi a kormány pillanatnyi hozzáállása a tervhez? Ezt sem tudtam meg. És mit lépett az I. kerület a terv megvalósítása vagy éppen akadályozása érdekében? Ebben is magamra maradtam. Arról már nem is beszélek, hogy szerettem volna megtudni, hogy Kis Péter miért éppen Zoboki Gáborral társult annak érdekében, hogy „trendivé" tegye a sokszorosan módosított tervet?

Vargha Mihály minderről feltűnően hallgat. Helyette, a bulvárlapok színvonalán Zoboki privát viselkedéséről ír részletesen. Érezhetően az töltené el örömmel, ha Zoboki kitúrta volna Kis Pétert. Akkor legalább lenne valamilyen konkrét indok, amely miatt támadhatná. De nem, az építészek összefogtak. Zobokit azonban valamiért (de miért?) támadnia kell. Így azután marad a személyeskedés, a sértegetés. Meg annak emlegetése, hogy hadar. Meg hogy követhetetlenül gyorsan beszél. Meg hogy kapkod. Hogy... hogy... hogy... Jó, hogy nem a színes sálját rója fel neki. Miért nem inkább szürke, csendes, visszafogott. Helyette inkább az „alpári a stílust" említi, amellyel a Kerületi Szabályozási Tervet támadta. Hogy miért támadta, milyen indokokkal? Igaza volt vagy sem? Vargha Mihály ezt sem árulja el az olvasónak. Beéri az „alpári" jelzővel. A magam részéről azonban inkább az ő minden szakmai kritériumot nélkülöző hangnemét tartom alpárinak, az ÉS-hez méltatlannak. Az ilyesmit jobb helyeken nem kritikának, hanem inszinuációnak nevezik. A Vár sorsáról van szó, mindenkit, az egész országot érintő témáról - s helyette kénytelen vagyok Vargha Mihály személyeskedésével beérni.

Divatmajom, írja Zobokiról. Nem az épületeiről, nem a teljesítményéről, hanem róla magáról. „Díjakkal dekorált" építész, teszi hozzá. Valóban az - egyebek között azért a XV. kerületi Raiffeisen Bank Irodaház tervezéséért, amelyet másfél évvel ezelőtt éppen Vargha Mihály dicsért meg e hasábokon. Talán ezzel egyengette Zoboki valamelyik díját. Vagy a Richter Gedeon Kémiai Kutató- és Irodaépületért, amely nemzetközi léptékben növelte a kortárs magyar építészet tekintélyét. Vagy éppen a Művészetek Palotájáért, amelyről Vargha Mihály annak idején már jó előre eldöntötte, hogy rettenetes csőd, de amely mégis sikertörténet lett, mindenki számára, pártállástól függetlenül. Lehet, hogy ezért látja divatmajomnak Zobokit Vargha Mihály? Mert nem tudja bepréselni a munkásságát a bal-jobb politikai porond valamelyik szegletébe, mivelhogy Zoboki mindkét oldalról ugyanannyi pofont kap, mint amennyi bátorítást?

Divatmajom? Zoboki Gáborról, az építészről semmit nem tudtam meg e cikkből. A szóban forgó tervről még ennél is kevesebbet. Egyvalamit tudtam csak meg a cikk hangneme alapján: miféle indulatok mozgatják Vargha Mihályt. Pedig alighanem ezeket szeretné a legkevésbé megmutatni. Ráadásul a Vár kapcsán ezek érdekelnek a legkevésbé. Szakmai érvek helyett sértegetni a másikat? Van, aki az érvényesülésnek ezt a módját választja. Lelke rajta. Csak éppen engem Vargha Mihály valamiért nagyon sértett Egójánál jobban érdekelnének a szakmai érvei. Például hogy milyen megoldásokat javasolna, ha már a legjobb építészek is gondban vannak, milyen ötletei lennének a minden oldalról fenyegető politikai akadályok leküzdésére, és így tovább. Egyszóval jobban érdekel az építészet. Akár még az is, hogy milyen épületet tervezne ő maga. Az Egójának ez mindenképpen rokonszenvesebb megnyilvánulása lenne.