Mit tehet egy szélmalom?

A doktori képzés ügyében többször fordultam hivatalos és magánjellegű csatornákon az érintett intézményekhez, illetve tisztségviselőikhez. Bazsa György, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) elnöke azon kevesek közé tartozott, akikkel érdemi vitába bocsátkozhattam korábban is. Nem meglepő, hogy ez alkalommal is reagált felvetéseimre. Köszönöm neki a gesztust: ő ugyanis legalább válaszra méltatta kritikámat (Szélmalomharc az adatbázissal, ÉS, 2008/37., szept. 12.; Bazsa György: Mit őrölünk a szélmalomban?, ÉS, 2008/41., okt. 3.). Úgy tűnik, a másik két „címzett", az adatvédelmi biztos, illetve az Országos Doktori Tanács (ODT) nem érezte megszólítva magát, pedig az ő tevékenységükkel, illetve döntéseikkel szemben is jócskán éltem kifogásokkal.

Bazsa György írására négy pontban reflektálok: az elsőben teljes mértékben, a másodikban részlegesen elismerem a tévedéseimet, a harmadikban felsorolom, mire nem kaptam továbbra sem választ, végül a negyedikben a már megtörtént pozitív változásokat, illetve azok jövőbeni lehetőségeit, valamint a felsőoktatásra váró nem túl kecsegtető jövőt vázolom.

1) Először is tény, hogy az adatvédelmi biztos állásfoglalása megtalálható az ODT honlapján. Nem a „nyilvános anyagok" között, ahol korábban kerestem, hanem a „hírek" alatt, de ez nem menti a hibámat. Azután az is igaz, hogy az e-mail cím és a (hivatali) telefonszám közérdekű adat, amint ezt írásomban is elismertem, csupán azt nehezményeztem, hogy a spammelők számára jól kezelhető formátumban van megadva - de ebben is tévedtem, mert ahogy Bazsa is írja, a „kukac" nem karakterként, hanem képként van kódolva. És való igaz, hogy e-mail címem különböző okok miatt több helyről is letölthető - szenvedek is miatta épp eleget... (De sohasem „rendeltem el", mint Bazsa György állítja, hogy munkatársaim e-mail címüket tegyék nyilvánossá: ez csak saját döntésük lehetett, amit nyilvánvalóan a tudományos kommunikáció gyakorlata - és nem a főnök - követel meg manapság, hiszen például a folyóiratok is e-mail címeket adnak meg a szerzők neve mellett. Véleményem egyébként az, hogy csak a vezetőknek kötelességük, hogy intézményi címük nyilvános legyen.)

2) Nem csak megértem, örülök is, hogy az adatbázis „minden tekintetben és pontjában nyilvánosnak indult és az is maradt". Egyetlen részletében vitattam ennek jogszerűségét: a személyes adatok nyilvánossága kapcsán. Bazsa György itt megismétli, amit annak idején az e kérdésben folytatott magánlevelezésünkben sem fogadtam el: azt az állítását, hogy mivel különböző publikációkban megtalálható a születési dátumom, nincs alapom kifogásolni e személyes adat megjelenését az ODT adatbázisában sem. Csakhogy a személyes adatok önszántunkból való nyilvánosságra hozatala (pl. a Ki kicsodában) más elbírálás alá esik, mint amikor egy jogszabályi háttér nélkül kötelezően feltöltendő adatbázis várja el ugyanezt, tekintet nélkül arra, akarjuk-e ezt vagy sem. És e szempontból érdektelen, hogy hány alkotmánybíró vagy akár a köztársaság elnöke döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza az adatait. (Furcsálltam is, hogy a személyes adatokra oly érzékeny Sólyom László nem kifogásolta az adatbázis gyakorlatát.) De amint Bazsa Györgynek is elmondtam akkoriban, nem a saját magánszférámat óvom: hiszen több adatomat is közöltem már az általa felsorolt helyeken, de ezeket vezetőként véleményem szerint amúgy is nyilvánossá illik tennem. Azoknak a nem vezető beosztású kollégáimnak az adatait féltem, akiktől ezt nem lehetne elvárnunk, illetve akik ezt felpanaszolták, de nem kívántak, esetleg nem mertek maguknak vagy a doktori iskolájuknak ártani.

Bazsa továbbá azt írja, hogy „a MAB-nak nem csak anyagi kerete és apparátusa volt a vállalt feladatra: már majdnem teljesen kész program(juk) volt". Ez persze igaz lehet, de akkor vajon miért kellett az ODT-nek tavaly ősszel arra kérni tagegyetemeit, hogy doktori iskolánként 13 000 forintot fizessenek be az adatbázis kiépítésének a költségeire? Ez a több mint kétmillió forint ugyan nem nagy összeg ahhoz képest, hogy az ODT akkori titkárának a cége által készített adatbázisért az OKM (Oktatási és Kulturális Minisztérium) most hiába kínál 8,5 millió forintot (és ennyiért sem eladó), de mégis azt mutatja, hogy a teljes anyagi keret mégsem volt meg. (És vajon miféle összefonódás állhatott a mögött a szerződés mögött, amellyel az előző írásomban igazi stílusművészként bemutatott ODT-titkár vállalkozását fizette meg az ODT?)

Bazsa Györgynek abban is igaza van, hogy az új doktori iskolákban elegendő csak három olyan oktató, akinek már volt PhD-fokozatot szerzett hallgatója, a működő Doktori Iskolák (DI) hét ilyen oktatójával szemben. Csak arra nem ad választ, hogyan került be ez a követelmény az MAB Állásfoglalásába, amikor a kormányrendelet kifejezetten csak a témavezetés vállalását írja elő.

És ott is én tévedtem, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek nem mind a tizenhét DI-ját akkreditálta 2006-ban további nyolc évre a Bazsa által vezetett látogatóbizottság, hanem a hét akkor meglátogatott kar közül az egyetemi karokon működő összesen tizenegy DI-t - ha jól számolom, mert magából az összefoglaló jelentésből, amely egyébként az összes DI-t felsorolja és tárgyalja, ez nem derül ki. Mármost a DI-k számától függetlenül az itt a kérdés, hogy ha egy képzést mindössze egy évvel korábban nyolc évre hitelesítettek, akkor miért is kellene újravizsgálni, hiszen az oktatók létszáma, színvonala nem változhatott ennyi idő alatt. Vajon azért, mert hoztak egy új rendeletet, amely egyébként nem nyilvánítja lejártnak az addigi akkreditációkat? És ha változtak volna valamely DI lényegi működési feltételei, miért nem bízunk meg az intézménynek a doktori tanácsa(i) által felügyelt saját belső minőségellenőrzési rendszerében?

Bazsa György viszont nekem szegezi a kérdést, vajon „a 8 évre szóló akkreditációs határozat lobogtatásá­val akar fedezetet nyújtani azoknak is, akik az akkreditáció után netán elfogytak vagy nem teljesítettek, rosszul dolgoznak? Ha kiderülnek ilyen dolgok, (...) akkor sem mondhatja az MAB, hogy itt komoly bajok vannak a minőséggel és a teljesítménnyel, mert van egy körkörös védelemként használható papírjuk?" Nem, én a Felsőoktatási törvényt (Ftv.) lobogtatom: az mondja ki, hogy az akkreditáció nyolc évre szól. Valószínűleg azért, hogy a sok ellenőrzés között valamicskét az oktatással és a kutatással is lehessen foglalkozni. Ha azonban az MAB-nak valami kételye merül fel, akkor bármikor elrendelheti az adott képzés időszakos ellenőrzését, akár indoklás nélkül is - ahogy ez a múltban is történt. De azért ne állítsa azt, hogy az ország összes DI-ját felül kell vizsgálnia, mert neki gyanús lett egypár DI munkája!

És nem az a gond, hogy „néhány követelményt későn fogalmazt(ak) meg", ahogy Bazsa írja, hanem hogy az érvényes jogi háttérrel ezeket a követelményeket nem lehetett volna előírni: ehhez vagy a kormányrendeletet (kr.) vagy a követelményeket kellett volna módosítani. A kormányrendeletben lévő „témavezetés vállalása" például a legnagyobb jóindulattal sem értelmezhető „sikeres védéssel befejeződött témavezetésként". Ezzel az önkényes szabályozással viszont a kr. betűjével szemben igen sok „törzstagképes" oktatót sikerült indokolatlanul kirekeszteni és leminősíteni - jóllehet egy régóta működő DI-val szemben valóban jogos az az igény, hogy legyenek doktori fokozattal kibocsátott hallgatói. Ismétlem: a DI-nak, nem pedig minden egyes (rangos) oktatójának.

3) Bazsa György ugyan megemlíti, hogy „feltűnően sok kérdésben téved(ek)", valamint hogy „nem zongoráz(za) végig a hosszú cikk minden téves vagy vitatható tételét", és ez valóban nagyvonalú lépés, de hálás lettem volna, ha néhány további és szerintem fontos észrevételemre reflektált volna. Például hogy miképpen került be az értékelésekbe az „iskolateremtő tevékenység", amihez kapcsolódó adatokra nem kérdeztek rá? Hogy miért a DI-knak kell „kérniük" az MAB által határidőkkel is előírt vizsgálatot? Vagy hogy ki, azaz mely törvényhely hatalmazta fel az MAB-t, hogy a formális következményekkel, azaz például betiltással nem járó általános ún. „megfelelőségi vizsgálatát" lebonyolítsa, illetve hogy a vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozza. Hogy miképpen történhetett meg, hogy a lehetséges kilencből három pozitív döntéssel az egyik DI rendben van, a másik nem. Hogy az egyik elutasított DI az eljárások márciusi lezárása után miért cserélhette ki a törzstagjait (és kapott ezután „megfelelt" minősítést), a másik miért nem? És ami a legfontosabb: megtartják-e, és ha igen, mi a törvényes alapja az összes DI-t érintő és 2009 őszére befejezni tervezett akkreditációs eljárásnak? (Nagyon csendesen megjegyzem, hogy ezzel nyolc évvel később majd az utánuk következő MAB-ra ugyanezt a heraklészi munkát zúdítják rá. Viszont ha érvényesnek tekintenék a Ftv. szellemében rendszeresen megejtett intézményi akkreditációkat, akkor fenntarthatnák az időben elosztott hitelesítés sokkal nyugodtabb lépcsőzetes rendszerét.)

E kérdések némelyikére időközben maga az MAB válaszolt: a 2009 őszéig lezárandó akkreditációs eljárások számára újabb és még szigorúbb szabályokat készül hozni, amelyek még kevésbé vannak összhangban az Ftv.-vel és a doktori képzésre vonatkozó kormányrendelettel, viszont továbbra is a képzők és nem a képzés minőségére koncentrálnak, például az évenként újonnan feltöltendő publikációs és hivatkozási adatokkal, az új DI-któl megkövetelt évi minimum két felveendő hallgatóval, a további állás betöltésének csak a DI-vezetőktől megtagadott lehetőségével, vagy a kutatóintézetekkel kötött keretszerződésekben név szerint megadandó oktatókkal. Mintha csak azon igyekeznének, hogy a régi DI-kat az oktatók elé állított minél bonyolultabb követelményekkel „bombázzák meg" ahelyett, hogy a végeredményt, az elkészült disszertációkat, illetve a végzett doktorok teljesítményét értékelnék. Ugyanakkor a debreceni egyetem felsőoktatási kutató- és fejlesztőközpontjának a törzstagok egyharmadától kapott válaszok alapján készült felmérése világosan mutatja a mennyiségi szempontokról a minőségiekre való áttérés időszerűségét (http://cherd.unideb.hu/rfds.pdf).

4) Vannak azért jobb hírek is. Éppen amikor ezt a válaszomat elkezdtem írni, értesültem, hogy az ODT adatbázisa már csak a születési éveket mutatja, és a mobiltelefonszámokat is elrejtette a nyilvános adatbázisból. Pár napja a személyes adatlapokról lekerültek a dehonesztáló „nem felelt meg" minősítések is. Igaz, a „(feltételesen) megfelelt" ott maradt, tehát csak egy kis fejszámolás kell, hogy kiderüljön, kiket sért meg továbbra is az MAB. Valamint az iskolák minősítése továbbra is látható. Ugyan továbbra sem világos számomra, miért kell az életkort kötelezően nyilvánossá tenni, hiszen a „túlkoros" törzstag gond nélkül maradhat témavezető akár élete végéig is, csak törzstag nem - ez utóbbi pedig kizárólag a saját DI-jára, illetve az MAB-ra, de nem a nyilvánosságra tartozik. Továbbá létrehoztak az oktatók számára egy internetes fórumot is, amely az itt tárgyaltakhoz hasonló kérdések megbeszélésére szolgál - bár egy hónap alatt csak öt hozzászólás érkezett rá. Hadd reméljem, hogy az ODT és az MAB ekképpen adott választ felvetéseimre, és hogy ehhez a Bazsa Györggyel folytatott eszmecserénk is hozzájárult.

Minden vitánk ellenére én is örömmel látom, hogy továbbra is egyetértünk az alapvető kérdésekben, még akkor is, ha Bazsa szerint nem voltam elég konstruktív, szerintem pedig az MAB rendszeresen túllép a törvényesség keretein. Úgy gondolom, hogy a DI-k minőségének ellenőrzésére és javítására több javaslatot tettem, amelyek közül ugyan nem mindet lehet az ODT adatbázisába való feltöltés útján megvalósítani, de nem szükséges hozzájuk a személyes látogatás sem, ami az MAB korábbi (és nem igazán hatékony) ellenőrzési gyakorlatát jellemezte. Csupán a doktori értekezések most az intézményekben talán már újrainduló (és a Ftv. által egyébként megkövetelt) elektronikus adatbázisát kellene kiegészíteni a védési bizottságokra és az opponensi véleményekre vonatkozó információkkal (meg a végzettek publikációs jegyzékeivel az MAB számára). Ez ugyanannak az ellenőrző feladatú nyilvánosságnak a megvalósulása lenne, amit az MAB elnöke válaszcikkében is támogat, és amellyel mindig is egyetértettem.

A felsőoktatás jövője nem mutat rózsás képet: elég itt a népességcsökkenéssel együtt fogyó jelentkezői létszámra, az alapszintnek a kiemelkedő diákokat elhanyagoló, sőt elveszítő tömegképzésére gondolnunk, a bolognai rendszer jövőre sok szakkal elinduló következő fázisára, a mesterszintű képzésre, valamint ennek ma még megjósolhatatlan problémáira (hányan jelentkeznek, hány szak tud elindulni, mi lesz az üresen maradt szakokkal és oktatóikkal, mennyi és milyen eloszlású állami támogatás lesz stb.), vagy arra, hogy mint a kórházbezárások előtt, most is olyan intézmények jutnak jelentős fejlesztési pénzekhez, amelyeket többek között az itt említett tényezők is előreláthatólag és szükségszerűen leépítésre ítélnek. A felsőoktatás egyik előremenekülési lehetősége a nemzetközivé fejlesztése és ezzel párhuzamosan a minőségének emelése - minden szinten. Ennek őréül állította a felsőoktatási törvény a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságot, és ebben a tevékenységében mindannyiunknak támogatni kell - de csak a törvényes előírások keretein belül.