Koestler mint erkölcsészrendészeti ügy

Ungvári Tamás, mint mindig, most is ragyogó elemzést közölt a Koestler-történetről, amely egy erkölcsrendész szerepet játszó levelező jóvoltából válhat "üggyé" (A Koestler-ügy, ÉS, 2008/31.). Mielőtt azonban felfúvódna, hogy végül szétpattanjon, engedtessék meg néhány megjegyzés olyantól, aki nemcsak a művet, de szerzőjüket is ismerte.

Cesarani könyve éppen tíz évvel ezelőtt, 1998-ban jelent meg. A jelentősebb angol-amerikai kritikusok azonnal reagáltak a kellően meg nem alapozott, pletykaszintű vádra, pl. gazembernek nevezve Cesaranit. Munkája ennek ellenére az első, igen jól dokumentált és tárgyától megfelelő kritikai távolságot tartó Koestler-életrajz. Lényegesen jobb, mint a Koestler életében keletkezett, felületes, a tényeket elmismásoló Ian Hamiltoné.

Lehet, hogy Michael Scummel évente beharangozott, de eddig meg nem jelent életrajza felülmúlja majd az eddigieket, ennek megítéléséhez azonban először látni kellene a medvét. A magát örökösnek mondó edinburghi levéltárral pedig több baj van. Az első, hogy az égvilágon semmi köze Koestlerhez. Voltak szívesek - egy parapszichológiai kutatóintézet létesítése ellenében - elfogadni vagyonát, amelyet Oxford, Cambridge és a londoni egyetem visszautasított. Ehhez járultak hátrahagyott iratai, melyeknek kezelői jogával visszaélnek: semmi sem indokolja, hogy egy, a témával addig egyáltalán nem foglalkozó, főleg szlavisztikára szakosodott amerikai szerzőnek monopóliumot adjanak, és ennek ürügyén minden más kutatót perrel fenyegessenek. Ugyanez mondható a könyvek kiadási jogait kezelő ügynökségről. Koestler irodalmi ügynökének - és jó barátjának - halála után, több váltással, egy amerikai multihoz kerültek a jogok, ahol egy Koestler életét, könyveinek magyarországi sorsát nem ismerő hivatalnok döntené el, ki mit adjon ki Koestler szülőhazájában.

Koestler heves természete, alkoholizmusa, nőcsábász volta már életében sem volt titok. Truman Capote például - nyomtatásban - verekedős törpének nevezte. A rámenősség vagy a machizmus jellemvonás, az erőszakosság jellemhiba, a nemi erőszak azonban bűncselekmény. Egyik nem következik a másikból. Egyéjszakás kalandjukat Simone de Beavoire-ral mindketten megírták. A két szövegből nem derül ki, hogy a csábító Koestler lett volna... A férjezett Janine Graetz-cel nem kalandja, hanem hosszú viszonya volt. Graetz a kapcsolat következményét Koestler határozott tiltakozása ellenére tartotta meg. Tehette ezt annál könnyebben, mert férje a kislány születése után a gyereket magáénak ismerte el. Hol itt az erőszak?

Jill Craigie eseténél maradva elég visszautalni arra, amit Ungvári Tamás előad. A történteket több mint negyven év (!) után "feltáró" Jill Craigie, azaz Mrs. Foot saját szavai szerint egy átitalozott éjszaka végén felmegy Koestler lakására, és rántottát (!) készít neki. Koestler a helyzetet (talán) félreértelmezve felkészül a továbbiakra. Jill Craigie kiszalad, fontolgatja, hogy a rendőrséget vagy férjét hívja-e fel, végül úgy dönt, hogy egyiket sem... hanem visszatér a lakásba. Koestler ezt (vajon miért?) úgy értelmezi, hogy folytathatja, amit elkezdett. A legtöbb férfi számára partnerük hajának cibálása, fejének padlóba verése nem elengedhetetlen része a nemi aktusnak, de ilyenről azért hallani egyet s mást. Ha Mrs. Foot nem tett feljelentést, sőt férjének sem vallotta meg, mi történt, erre jó oka volt.

Koestlert, az embert nem kötelező szeretni, bár Cesarani életrajzából és az elmúlt két évben magyar szerzőktől megjelent négy könyvből kiviláglik, mekkora szelleme volt a XX. századnak, milyen hűséges, halált megvetően bátor és bőkezű férfi. Mellesleg: két elvált feleségéről gondoskodott, legtöbb szeretője a viszony megszakadása után is visszajárt hozzá. Az edinburghi egyetem aulájában álló és most a könyvtárba áthelyezett mellszobrot alkotója, Daphne Hardy ajándékozta. Élettársa, világhírt hozó regényének bábája volt, életük végéig közeli barátok maradtak. Nem Koestlernek van halála után huszonöt évvel szoborra szüksége szülővárosában. Nekünk. Kétes dicsőség azzal próbálkozni, hogy ezt mondvacsinált ürüggyel megakadályozzuk.

Márton László