Hol az a GPS?

Beke Zsolt egy tavaly ősszel kezdeményezett köztéri művészeti projekt kritikája kapcsán azt veti a szememre (GPS az iránytűhöz, ÉS, 2008/6.), hogy átveszem a tabusításhoz szükséges "tekintélyelvűség mintázatát", elsősorban azzal, hogy szlovákiai magyar alkotókon a helyismeretet számon kérve, Dunaszerdahely-Budapest-viszonylatban újraalapítom "a centrum-periféria dichotómiát". Emlékezetes, hogy a GPS - Ismeretlen szcéna című kiállítás keretében Németh Ilona és Németh Szilvia a Király utca környékén raktak ki táblákat, amelyekre szociológiai vizsgálatokban alkalmazott kérdéseket írtak több nyelven. A kérdések elsősorban a kisebbségekre, az előítéletekre és az együttélés lehetőségeire vonatkoztak. A helyi önkormányzat a táblákat rövid úton leszedette. Beke Zsolt azt kifogásolja, hogy kudarcnak neveztem a projektet, holott szerinte a médiavisszhang miatt igazából sikernek kellene tekintenünk. Az alábbiakban néhány tisztázó mondat kudarcról, tekintélyelvűségről, centrumról és perifériáról.

Néhány évvel ezelőtt egy írásomban kudarcnak neveztem a Velencei Biennálén, a magyar pavilonban kiállított Nefertiti-torzót, a Kis Varsó munkáját. Nem azért neveztem annak, mert a szándék, a gondolat vagy a mű rossz lett volna, hanem mert a bennük rejlő lehetőségeket az alkotók és a kurátor nem használták ki, a projekt nem változott önjáró, jelentésgyártó szerkezetté, nem gerjesztett igazi vitát a centrum és periféria, kelet és nyugat, észak és dél problémájáról. Ezért lehetett okolni a résztvevőkön kívül a közeget, a kritikusokat vagy az elfogyott energiát, de egy biztos: a projektben lévő potenciál sokkal nagyobb volt annál, mint ami végül kibomlott belőle. Pedig hasonlóan a mostani kezdeményezéshez, még a médiavisszhang is megvolt; a nemzetközi sajtó azonban inkább arról beszélt, hogyan és miért fenyegetőzik az egyiptomi állam, és nem foglalkozott az újonnan létrejött műből levezethető alapkérdésekkel.

Németh Ilona és Németh Szilvia munkájával is hasonló a helyzet. Hiába a legjobb ötlet és szándék, és - bevallásuk szerint - hiába vannak tisztában az alkotók a kiállítás tervezésekor a felmerülő problémákkal, ha a projekt kimenetele nem őket igazolja. Ha valaki köztéri művet hoz létre, annak el kell érnie a közzel, a nyilvánossággal, a politikusokkal, az illetékesekkel szemben vagy velük karöltve, hogy a mű valóban működni kezdhessen. Ha nem működik, a legritkább esetben érte el célját (van ellenpélda is, de nagyon ritka). Ahhoz pedig, hogy ezt elérjék - illetékesek ezt itt aligha olvassák -, kell ügyesség, kitartás, ravaszság, fondorlat, diplomácia, húzd és ereszd, hízelgés, rámenősség és ezek számtalan kombinációja. Kell, hogy a másik fél érdekét is felvillantsuk vagy érdekeltségéről meggyőzzük.

Amikor a gyakorlati megvalósítás hiányosságai mellett a helyi adottságok ismeretét és a történelmi érzékenységek figyelembevételét kértem számon az alkotókon, azzal korántsem azt állítottam, hogy dunaszerdahelyi művész nem hozhat létre művet Pesten, hanem azt, hogy elsősorban saját hibájából - itt még a kurátorra sem lehet fogni, hiszen az is Németh Ilona volt - nem tudott létrehozni egy működő művet. A médiavisszhang ebben az esetben sem tekinthető önmagában véve sikernek, hiszen a későbbi vita "csupán" a művészet szabadságáról szólt, ami szerintem jóval kisebb fajsúlyú kérdés, mint az, hogy tudunk-e együtt élni. Ennek a kudarcnak nincs az égvilágon semmi köze a centrumhoz és perifériához, a táblákat akkor is betilthatták volna, ha Németh Ilona belvárosi zsidó művész vagy ha kínai Documenta-sztár. A centrum és periféria ebben az esetben Budapest és Dunaszerdahely viszonylatában irreleváns: egyik hely van és másik hely - még mielőtt a tekintélyelvű mellett a kolonialista jelzőt is megkapom, az egyik és a másik itt felcserélhető. Németh Ilonának és Németh Szilviának sajnos nem sikerült kimozdítani a tabustátusból egy nagyon fontos kérdést, pedig erre a projekt potenciálisan alkalmas lehetett volna. Ezzel a kimenetellel sajnos nagyon távol jártak a sikertől, sőt, az a félelmem, hogy a még konzervatívabb, eljövendő politikusok számára is magas labdát adtak fel.

Mélyi József