Inog, de nem süllyed

VISSZHANG - LII. évfolyam 2. szám, 2008. január 11.

Metakritikai megjegyzés

Károlyi Csaba bejelentette a Petri-mítosz végét: "a Petri-költészet süllyed" - mondta Petri György munkái IV. kötetét bírálva (A Petri-mítosz vége, ÉS, 2008/1. - a szerk.) Érezheti így, gondolhatja így - elvégre az sem hökkentett meg kevésbé, amikor múltkor Oravecz Imre krónikáját remekműnek titulálta. De valami még sincs rendben. Petri György munkáinak összegyűjtése és négy kötetben való kiadása irodalomszociológiai kódunk szerint azt a föltételezést (vagy evidenciát) tartalmazza, hogy nagy költőről van szó, akinek műve fönnmarad. Az ilyen kiadványok örök dilemmája, hogy milyen részt kaphatnak bennük a zsengék, a töredékek, a szerző által sikerületlennek ítélt és ezért nem publikált kísérletek, más műfajokban való próbálkozások, életrajzi és egyéb dokumentumok, hiszen ezek nagy részét valóban csak a mű igazolhatja. A műhely (és az élet) törmelékei és forgácsai mindig vitatottak; bírálható publikálásuk arányossága, értelmessége, ízlésessége, mennyisége. Gyakran mondják, hogy ez vagy az a "kanonizáció" egy esetleges következő fokán, a kritikai kiadásban lenne csak indokolható. Vagy ott sem. Arra azonban még nem volt példa, hogy valaki ezek alapján kezdeményez perújrafelvételt az életművel kapcsolatban. Mintha mondjuk Mészöly Miklós tavaly megjelent majd' ezer oldalas műhelynaplóiból vonná le a kritikus azt a következtetést, hogy Mészöly nem is olyan jelentős - sőt, inkább rosszacska - író.

Károlyi Csaba azonban éppen ezt a logikai hibát követi el. Elismeréssel adózik a válogatásnak ("a szerkesztők hatalmas munkát végeztek el, hálás lehet nekik az utókor, csak elismerés illetheti tevékenységüket"), majd ez a kötet (melyben "itt van minden, ami az első három kötetbe indokoltan nem fért, mert nem vers, nem műfordítás, nem interjú") döbbenti rá arra, hogy "Petri mégiscsak egy letűnt szubkultúra költője volt". Meg fog lepődni: a posztumusz összegyűjtött munkáknak ez a része mindenkit, kivétel nélkül egy letűnt szubkultúra részének mutat.

Persze Károlyi Csaba egy nagyon is meghatározott szubkultúrára gondol: úgy véli, hogy a demokratikus ellenzék szubkultúrája az, amit Petri kifejezett, és aminek ma már semmilyen érvényessége nincs. Így aztán indokolt, hogy kétszeresen is óvatosan fogalmazzak: egyrészt, mert ezt a szubkultúra-dolgot Károlyi Csaba történetesen tőlem idézi (egy régi, szamizdatban publikált Petri-kritikámból), másrészt valaha magam is része voltam ennek a szubkultúrának.

Így hát csak annyit mondok: lehet Petri-revíziót kezdeményezni, mint ahogy nem is akárki kezdeményezett majdnem ugyanennyi idővel a költő halála után Ady-revíziót. Kritikusi és tanári tapasztalatom ugyan azt sugallja, hogy ez nincs benne a levegőben, s Petri költői nagysága megszilárdult a halála óta eltelt nyolc évben: befolyásolja mai költészetünket, olvasótábora van, és folyamatosan születnek róla affirmatív értelmezések. De lehet ellenvéleményt bejelenteni mindennel és mindenkivel szemben.

Csakhogy akkor kérjük a véleményt. Ugyanis senki nem gondolhatja, hogy az öt félhasábos cikk utolsó félhasábján megfogalmazott vélekedések, benyomások, deklarációk ("többször újraolvastam, nem időtálló, azt kell mondjam") helyettesítenék azt. Az ilyen retorikában van valami méltatlan. Bebizonyítani persze nem lehet egy költészet süllyedését annak, aki - mint én - az ellenkezőjéről van meggyőződve. S persze ezt az ellentétes meggyőződést sem lehet bizonyítani. De az érvelés a tisztelet retorikája a másképpen gondolkodó olvasóval szemben, az önbecsülés retorikája, s talán még hommage is volna annak a fiatal embernek, aki - mint mondja - revelációval olvasta huszonhét évvel ezelőtt az Örökhétfőt. Ha más nem, ő joggal kérhetné mai utódától a befogadás hullámzásának, ingásának értelmezését, egyszóval mit adnia kell, a magyarázatot.

Radnóti Sándor

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 6. szám, 2024. február 9.
LXVIII. évfolyam, 2. szám, 2024. január 12.
LXVII. évfolyam, 48. szám, 2023. december 1.
Élet és Irodalom 2024