Új barázdát szántott az eke!

VISSZHANG - LI. évfolyam 1. szám, 2007. január 5.

Kenedi János tekintélyes terjedelmű kritikát írt Az 56-os megtorlás adatbázisa CD-ről (Hézagos kataszter, ÉS, 2006/50.), amelyet nemrégen a Budapest Főváros Levéltára (BFL) adott ki. E kiadványnak én voltam a lektora, sőt ennél egy kicsit több is.

Kenedi bírálatának jelentős része abból adódik, hogy szűknek találja a represszió adatainak körét. Így kimaradtak a tettesek, azaz az ügyészek, bírák, ülnökök. Ehhez a recenzens két megállapítást tesz: "A CD agytrösztje [...] az áldozatok iránti együttérzésből szűkítette az adatkört." Erről nem hallottam, nem is tartom valószínűnek, de ha a döntés valóban ezért született, az valóban csacsiság volt. "...ez a döntés kockára teszi az adatbázis hitelességét..." Ez az állítás viszont semmiképpen sem fogadható el!

És bizony sajnos kimaradt más is, az első- és másodfokú ítéletek büntetési tételei (amit Kenedi nem is említett: a vádlottak foglalkozása) és mindazok a meghurcoltak, akik elkerülték a peres eljárást. Aligha vitatható, hogy a kutatóknak még nagyobb segítséget jelenthetne, ha ennyivel bővebb lenne az adatbázis. Ám ehhez legalább ötszörösére kellett volna emelni e munkát végző levéltárosok számát ahhoz, hogy CD ne csak a 60. évfordulóra készüljön el.

Kenedi kitér, sőt érdekes összegzést vázol az 1956 utáni internálásokról, deportálásokról, a megtorlás politikai aspektusairól, a nem 56-os ügyekben kivégzett Francia Kiss Mihály sorsáról is. E témakörök - és a fentebb említett adatok - precíz feldolgozása talán a 75. évfordulóra fejeződhetne be a jelenlegi struktúrában.

Sokkal indokoltabb a bírálat egyes perek feldolgozatlanságáért. Tényleg óriási bakit követtünk el azzal, hogy az adatbázisból a Bibó-per, a Mérei-per, a Zsámboki-per vádlottjai kimaradtak. Pedig ezek jól ismert perek, másrészt könnyen elérhetőek a Magyar Országos Levéltárban. Vannak még a fentieken kívül hiányzó egykori elítéltek, de anyagaik más-más levéltárakban nehezebben felfedezhetőek. Kenedi jóvoltából azonban következő kiadást ezekkel is könnyen ki tudjuk egészíteni. (Pákh Tiborhoz azonban nem adott levéltári jelzést, noha - mint írja - "1960-ban a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma 15 év börtönbüntetésre ítélt, mert az ENSZ elé tárta a kivégzett fiatalkorúak névsorát". Egyébként én úgy tudom, hogy Mansfeld Péter volt a legfiatalabb kivégzett, akinek a hóhér 18 éves és 11 napos korában oltotta ki az életét.)

Joggal mutat rá Kenedi egyes kisebb jelentőségű hibákra is. Ilyen az időhatárok (1957 és 1961 között) pontatlan feltüntetése, hiszen jó néhány forradalmárral szemben (mint pl. Maléter Pál, Gimes Miklós vagy Dudás József) már 1956-ban is elkezdődött az eljárás. Helytelen természetesen az "Erdős Péter és társai" megnevezésünk is, mivel Erdős a perében egyedül szerepelt. 28 személy kétszeres megjelenítése pedig figyelmetlenség volt.

Elképzelhetőnek tartom, hogy a különböző levéltárak begyűjtéséből fakadó problémákat ügyesebben is meg lehetett volna oldani, hogy Zsigmond Gyulát, a Petőfi-párt főtitkárhelyettesét könnyebben meg lehessen találni az adatbázisban.

A BFL kiadványa csak a megtorlás budapesti jogszolgáltatási iratait dolgozta fel, és ez szűkítés további problémákat vet fel, ha az elsőfokú ítélet nem Budapesten született. Kenedi erre is rámutat. Aligha vitás, hogy szerencsésebb lett volna, ha az opus a teljes magyarországi adatokkal jelenik meg, ám - mint ahogy már említettem - ehhez igencsak hiányoztak a feltételek. Megvallom, én sem láttam az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában Losonczy Géza "kínzási naplóját", így a Losonczy nevénél az irattári megjegyzésben leírt "valótlan megfogalmazás"-ért én is felelős vagyok.

Azt viszont már nem találom lényeges kérdésnek, hogy a vádiratban vagy ítéletben használt "ellenforradalmár" kifejezést használjuk-e avagy az 1956. október 23. és november 4. közötti (és a mostani) "forradalmár" kifejezést. (Azért örülök, hogy a BFL az utóbbi mellett döntött.)

Az ítéletekben és a vádiratokban szereplő cselekmények adatmezőibe - Keneditől elvártakkal szemben - nem a történettudomány által feltárt eredményeket írtuk, ez ugyanis történészi munka lett volna. Számos eseményről még nem is készült tudományos feltárás. Ide az ítéletekben és a vádiratokban szereplő cselekményeket rögzítettük, mert ezt kívánta a levéltári munka. Ezért Földes L. Péterről, a Szabad Kossuth Rádió szerkesztőjéről Kenedi a hatósági ihletésű szöveg kivonatát olvashatta, nem pedig Földes tényleges 56-os tevékenységét.

Dudás Józseffel, a Forradalmi Nemzeti Bizottmány elnökével már komplikáltabb a helyzet. Kenedi ezt írja: "A külügyminisztérium november 2-i megtámadását, a Széna téri felkelők portyáját nem Dudás vezette, ahogy az [adatmezőben] szerepel. (Sőt nemcsak nála, hanem Király Bélánál, a nemzetőrség főparancsnokánál is.)" De a kritikus téved: Dudásnál nincs semmi ilyesmi az adatmezőben, Királynál pedig ez olvasható: "1956. 11. 2-án a Külügyminisztérium megtámadásában vétkesnek tartott Dudás József letartóztatására parancsot adott." Ez így pedig teljesen korrekt. A történet pikantériája, hogy Dudást már 1956. november 3-ától egészen a Kádár-rendszer végéig szinte mindenki a Külügyminisztérium megtámadásával vádolta - kivéve a halálos bírósági ítéletet! A tényállásról viszont Kenedi csaknem helyesen tájékoztat: "A Külügyminisztériumot Szeifert [helyesen: Seifert] Tibor [a II. Kerületi Nemzeti Bizottmány katonai parancsnoka] és csoportja [pontosabban Seifert felhívására egy Széna téri osztag] rohamozta meg." (És ha már a Széna tériek: "dr. Kovács Zoltán és társaira" nem elég találó a recenzens "Széna téri fegyveres felkelők maradványpere" elnevezése, mivel a négy vádlottból mindössze csak egyikük mondhatta magát annak, a többi három a "nemzeti bizottmányos" volt. Ugyanígy nem szerencsés a Dudás-pert a "Széna tériek főperének" nevezni, mivel ekkor is csak egy ilyen vádlott felett ítélkeztek. Ez a megjelölés leginkább a 17 vádlottat felvonultató Rusznyák-pert illethetné, amely öt szabadságharcos kivégzésével zárult.)

Kenedi szerint "...a BFL [...] túlontúl sok reményt fűzött ahhoz, hogy egyedül a jogszolgáltatási iratok kataszterével kijelölheti a represszió határait". Én úgy tudom, hogy ez nem volt célja, de nem is lehetett az, a már említett korlátok miatt.

A recenzens konklúziója szerint "...nem szántott új barázdát az eke". Pedig hát, igenis szántott! A BFL kiadványa jelenleg egyedülálló, kiválóan hasznosítható kutatási segédlet az 1956 egyes résztörténeteinek feltárásához.

Eörsi László

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 43. szám, 2023. október 27.
LXVII. évfolyam, 42. szám, 2023. október 20.
LXVII. évfolyam, 24. szám, 2023. június 16.
Élet és Irodalom 2024