ÉTKEZÉSI KULTÚRA

PÁRATLAN OLDAL - L. évfolyam 26. szám, 2006. június 30.

Megrökönyödéssel olvastam a Magyar Hírlap hétvégi mellékletében egy költő és versrovat-szerkesztő (a továbbiakban: kv) véleményét arról, hogy a magyar szellemi élet mostani, szomorú állapotában nem gondolkodással kéne foglalkoznunk, hanem inkább az étkezések rendjére lenne szükséges koncentrálnunk, azt kellene minden erőnkkel ápolnunk és újra egységesítenünk az egész ország területén, lehetőleg kormányrendelettel, hiszen korunk, az olyan, mondja kv, hogy határozott cselekvést követel, tehát egy tollvonással, habozás nélkül be kell vezetni az egész országban a régi magyar étkezési szokásokat. Igen ám, de a tollvonással bajok vannak, mondja kv, mert a magyar kultúra nem írásbeli, hanem szóbeli kultúra, akkor a rendeletet mégis inkább a rádióban kell kihirdetni, és a Tihanyi Apátság alapítólevele, meg ami utána következett papírpocsékolásban, az sztornó. A jó élethez, azaz a rendezett étkezéshez, mondja kv, nem is kell egyáltalán gondolkodni, hiszen az étkezések rendjét gondolkodás nélkül, úgyszólván az anyanyelvvel együtt, szóban megtanulhatnánk az egész országban egységesen a szüleinktől, illetve a költőktől, főleg ha azok versrovatot is szerkesztenek, a gondolkodás viszont azzal jár, hogy külön-külön bejönnek hozzánk a nyugati eszmék, amelyek alapjában zilálják szét az étkezések korábban egységes rendjét, legelőször is, mondja kv, az egyetemeken, amelyeket ezért rögtön be kellene zárni egy minden nagyobb városban kidobolt rendelettel, utána pedig a kórházakban, amelyeket bezárni ugyan egyelőre, a bioélelmiszerek teljes elterjedéséig nem lehet, de a magánbüféket a belgyógyászatokon igenis be kellene tiltani, nehogy már azok is fizetősek legyenek. Amíg nem cselekszünk radikálisan, mondja kv, hanem tétlenül nézzük, mint Lao Ce, hogy mindenki úgy egyen, ahogy épp az eszébe jut, addig ne csodálkozzunk, hogy egy idegbeteg, mindenféle gondolatokba beleőrült társadalom elemei mozognak ide-oda, és némelyek már, a menthetetlenek, gyorsétteremben eszik a hamburgert, a tetejébe írásos újságot olvasnak, és a fene tudja, mire gondolnak.

Szijj Ferenc

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 51–52. szám, 2021. december 22.
LXV. évfolyam, 44. szám, 2021. november 5.
LXIV. évfolyam, 51–52. szám, 2020. december 17.
Élet és Irodalom 2024