"El kell mondanunk, hogy valójában hogyan is történt."

VISSZHANG - L. évfolyam 6. szám, 2006. február 10.
"Mielőtt még mindnyájan elmegyünk, el kell mondanunk, hogy valójában hogyan is történt" - így kezdődik Kézdi-Kovács Zsolt 2002-es dokumentumfilmje (Az a nap a mienk, Objektív Filmstúdió). Ebben az alkotásban a Színház és Filmművészeti Főiskola volt hallgatói 1956. október 23-át elevenítették fel. A témakör ilyen szűk behatárolását az indokolta, hogy a volt hallgatók nagy többsége a forradalom további napjaiban már jóval kevésbé volt aktív. Ezt valószínűsíti Kézdi-Kovács legutóbbi visszaemlékezésének részlete is: "...jóformán nem vettem részt semmiben, vagy csak annyiban, amennyiben a többi főiskolás." (Jelentek, ÉS, 2006/5.) Néhol azonban a film alkotója kivételt tett. Csurka István például elmondhatta internálásának okát, és ami témánk szempontjából fontos: Garas Dezső megnevezte azokat a főiskolásokat, akikről úgy tudta, hogy fegyveresen részt vettek a forradalomban: Csongovai Per Olafot és Moldova Györgyöt. Ebben az összefüggésben Gábor Pál neve a kétórás filmben fel sem merült. Vajon mi lehet annak az oka, hogy az író-rendező - aki egyébként az alkotás egyik "főszereplője" is volt - még 2002-ben is nagyot hallgatott az 1987-ben elhunyt pályatársáról?
"Nem mindenki vállalta a megszólalást, van, aki nem emlékszik, van, aki nem akar emlékezni" - mondja a narrátor szintén még az opus elején. Nem tudjuk, hogy 2002-ben Szabó István Oscar-díjas rendező melyik kategóriába tartozott, ő csak az archív felvételen látható. Ám két hete, amikor e lap hasábjain Gervai András azonosította őt, a volt ügynök is hozzákezdett a történet rekonstruálásához. Az első verzió túlontúl valószínűtlennek, sőt abszurdnak bizonyult. Élete legbátrabb, legvakmerőbb cselekedetének nevezte az állambiztonsági munkát, mivel jelentéseivel biztos akasztástól mentette meg évfolyamtársát, Gábor Pált. "...összevissza mondtam mindent, ami elterelte a figyelmet arról, akit védenünk kellett" (Népszabadság, 2006. jan. 27.). Ha a szerveknek erről a leghalványabb gyanújuk lett volna, nyilvánvaló, hogy semmiben sem segíthetett volna rajta.
Úgy tudom, ekkor hangzott el először nyilvánosság előtt az, hogy Gábor Pál fegyveresen vett részt a forradalomban, mi több, a Köztársaság téri pártház ostromában. (A rendszerváltás óta megjelent életrajzokban sem találhatunk erről semmiféle adatot.) Szabó a következő napokban kisebb-nagyobb mértékben változtatta az eredeti verziót, de Gábor '56-os szerepét meghagyta, sőt a Népszabadságban bizonyítékként két fényképet is bemutatott. Ezekről az egykori osztálytársai közül Kézdi-Kovács Zsolt és Rózsa János is felismerte Gábort (a 2002-es filmben a producer Rózsa - akárcsak Szabó - egyáltalán nem szólalt meg), akárcsak több nagy tekintélyű pályatársuk, Mészáros Márta és Jancsó Miklós is, és mindnyájan egybehangzóan állítják, évtizedek óta tudtak arról, hogy részt vett a pártszékház ostromában. Az egykori osztálytársak február 3-án, a Millenáris Teátrumban tartott sajtótájékoztatón is kiválóan demonstrálták összetartásukat, ekkor már Kézdi-Kovács ügynökmúltjára is fény derült. Bár Elek Judit és Kármentőné Singer Éva eddig tudtommal nem erősítették a többiek Gábor-verzióját. Lehet, hogy a tények tisztelete vezérelte őket, vagy számba vették, hogy a pályatársak állítása nem feltétlenül tesz jó szolgálatot Gábor Pál emlékének.
Október 30-án a Köztársaság téren sok film, fénykép készült, jóval több, mint bármilyen más '56-os eseményről. Különösen nyugati fotóriporterek forgattak, majd megjelentették. A szenzációéhség minden más szempontot elnyomott.
A Kádár-rendszerben a forradalmat lényegében mindvégig a Köztársaság téri eseményekkel azonosították. Ezt bizonyítják az akkori kiadványok, filmhíradók is. Mint tudjuk, az ostrom befejeztével a legyőzött védők közül 25-en meghaltak, közülük csaknem mindnyájan a felajzott tömeg brutalitásának estek áldozatul, még többen könnyebb-súlyosabb sérülést szenvedtek. A bosszúra szomjazó belügyi szervek már 1956. november 4-től (!) vadásztak a tettesekre, komoly apparátust mozgósítva mindent megtettek kézrekerítésükre. A nyugati médiákból, az MTI-ből, a filmgyárból és máshonnan begyűjtötték a képeket. Segítségükre siettek a különböző önkéntes "jóakarók", akik névvel vagy névtelenül tették meg bejelentésüket. A már letartóztattak, zárkaügynökök vallomásaiból, jelentéseiből is rengeteg információt szereztek. A gyanúba kerültek ügyét kivizsgálták, és számos esetben előfordult, hogy amikor kiderült a hamis bejelentés ténye, az őrizetest felmentették. A fotók esetében a szerveknek viszonylag könnyű dolguk volt: volt egy részleg, amely szakszerűen foglalkozott az arcképek (sőt, akár a kezek!) azonosításával.
A sajtóban bemutatott filmhíradó egyik képe már az 1957-es, akkoriban széles körben forgatott Fehér Könyvbe is bekerült (I. rész, 23. o.), a filmet is gyakran levetítették, és bizony nem csak a pályatársak láthatták. Gábor Pált sokkal többen ismerhették, mint bármelyik felkelőt. Főiskolai évei előtt gyári munkás volt, 1951-től a szegedi József Attila és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója, 1955-től Mosonmagyaróváron gimnáziumban tanított. Az eddigi kutatásaim alapján teljesen elképzelhetetlennek tartom, hogy Gáborról, ha érintve lett volna a Köztársaság téri ügyben, egyetlen jelentés sem érkezett a hatóságokhoz.
Ám Gábor Pál neve semmilyen levéltári forrásban nem bukkan fel, mint aki részt vett a Köztársaság téri ostromban, de úgy sem, mint aki részt vett volna a fegyveres felkelésben. Pedig elég lett volna a legparányibb gyanú, a kivizsgálást semmiképpen sem úszta volna meg. A pályatársak azt állítják, hogy már aznap értesültek Gábortól, hogy részt vett a pártház ostromában. Akkoriban még nem nagyon gondolt senki a megtorlásra, az információk könnyen terjedtek. Nehezen elképzelhető, hogy még véletlenül sem hallott volna erről olyasvalaki, akinek nem kellett volna hallania. Rengeteg olyan eset volt, amikor a forradalom idején elhangzottak miatt indítottak eljárást a szervek. Sok esetben az ügy nem jutott el a vádemelésig, mivel a gyanúsított védekezését ("csak nagyzoltam") nem lehetett cáfolni. De ha volt azonosítható fénykép, ráadásul olyan, mint amilyet a sajtó is bemutatott, nem maradt esély.
Mindezek alapján kizárható, hogy Gábor Pál szerepelne a képeken, de az is valószínűtlen, hogy fegyveresen részt vett volna a forradalomban.
A levéltári forrásokból egyértelműen kiderül, hogy a fehér ballonkabátos férfi nem más, mint Marsányi László műanyag-feldolgozó munkás, aki az Almássy téri (nem Hársfa utcai, ahogy korábban helytelenül állítottam) csoport 6. rajának parancsnokaként vezette társait a Köztársaság térre, a pártház ostromához. Marsányit két perbe fogott (és később kivégzett) társa felismerte a képről.
Galgóczi Zoltán és Nagy József: "[...] Az 5-ös számmal jelölt személy egy "László" keresztnevű fiú, aki az Almássy téri fegyveres csoportnál a 6. raj parancsnoka volt [...]." 1957. szeptember 18. és szeptember 19. (Galgóczi Zoltán és társai, Budapest Főváros Levéltára 8068/58 és Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára V-144360/3.)
Ekkoriban név szerint nem ismerték Marsányit, arról pedig fogalmuk sem volt, hogy emigrált. Tehát szó sincs arról, amit egyesek - e téma legcsekélyebb ismerete nélkül - terjesztenek. A hatóságok - nem tudjuk hogyan - azonosították Marsányit, a dossziéba betették a törzslapját is.
Marsányi közlése (Népszabadság és a Magyar Hírlap, 2006. febr. 1.) lényegében mindezt alátámasztja, még ha a rossz minőségű felvételről nem is tudta megmondani, hogy őt ábrázolja a felvétel. Az sem véletlen, hogy Marsányit még a hetvenes-nyolcvanas években sem engedték be az országba.
Ha a fentiek még mindig nem elég meggyőzőek, megvannak már a szükséges fotók is, tehát semmi akadálya az azonosítási eljárásnak.
Eörsi László
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 43. szám, 2023. október 27.
LXVII. évfolyam, 42. szám, 2023. október 20.
LXVII. évfolyam, 24. szám, 2023. június 16.
Élet és Irodalom 2024