Egy BÉT-alapító a BÉT-nek

VISSZHANG - XLIX. évfolyam 40. szám, 2005. október 7.

Tudjuk, a politikai kiáltvány nem nagydoktori disszertáció. Ám mégis különös érzés, amikor szociológusok, közgazdászok, kiváló értelmiségiek ebbéli minőségükben aláírt, ámde az állítások igazolását meg sem kísérlő szövegével találkozik a tiszteletteljes olvasó (A BÉT felhívása a kormányhoz, ÉS, 2005/38.)

Valóban válságba sodródott volna a nyugat-európai országok sora? Milyen válságjegyek bizonyítják - indoklás helyett "cáfolhatatlanul" - az euró bevezetése elleni szakmai érveket? Egyáltalán - hogyan kerül a csizma az asztalra? Mi köze van azoknak a nehezen viselt terheknek, amelyeket Németország az azonnali újraegyesítéssel a nyakába vett, vagy a mezőgazdasági politikának nevezett, sok évtizede toldozott-foldozott, valóban ostoba kompromisszumtömegnek a háromszázmilliós, egységes piacot megteremtő, közös valutához?

Ám ha a világ egyik legfejlettebb régiója egyes alrendszereinek változó egyensúlyhiányait, hatásos egyszerűsítéssel, válságnak nevezzük - ennek valóban, a neoliberális, monetarista gazdaságpolitika lenne az oka? Nem játszottak a működési zavarokban sokkal nagyobb szerepet a gazdaságot túlterhelő túlméretezett szociális rendszerek, a túlméretezett állam, az adófizetők pénzéből az adófizetők kegyeiért versengő politika?

Óvatosan bánjunk a szavakkal. A "válságba sodródott" Nyugat-Európa az ismert világ legegyenletesebben fejlett régiója, amely ma is folyamatosan fejlődik, miközben éppen a nyugati jólét tereli az alacsonyabb hozzáadott-értéket előállító tevékenységeket olyan országok felé, ahol egy mérnök kevesebbe kerül, mint Európában egy munkanélküli. Ha mit sem változik - a nagyrészt innen importált technológiával, tőkével - a gyorsan fejlődő ázsiai országok fejlődési üteme, talán 30-40 év múlva az "ázsiai tigrisek" életszínvonala, életminősége, értéktermelő képessége megközelítheti az akkori Európáét. A miénk, ha igyekszünk, már húsz év múlva.

A költségvetési egyensúly, tisztelt kollégáim a felhívás aláírói között, nem brüsszeli vagy hazai (pénz)bürokrata diktátum, sarokszám, fétis, hanem a magyar adófizetők azon alapvető érdeke, hogy kormányuk ne költsön többet, mint amennyit képesek vagyunk, ma és holnap, az államkasszába befizetni. Hogy kormányuk ne szívja el az értéktermelő gazdaság elől a fejlesztési forrásokat. Jólét ugyanis csak a megtermelt új értékből keletkezhet, újraelosztásból nem. Talán nem újdonság: a kormány csak az adófizetők által megtermelt többletértéket vonhatja el és oszthatja újra. Ha bízik a fejlődésben és növekedésben, eladósíthatja adófizetőit - de csak annyira, hogy a holnap adófizetőinek se kelljen elviselhetetlen terheket viselniük.

Tényleg hihetünk abban, hogy Magyarország nyolcszázezres köztisztviselő-közalkalmazott hadseregének fenntartása baloldali érték? Vagy abban, hogy a gyógyszerek kieső forgalmi adóját valaki más, nem maguk a gyógyszerfogyasztók (talán jó amerikai nagybácsink) fogja megfizetni? Vagy abban, hogy egy luxusadó fillérei bármit is változtatnak azon a költségvetési hiányon, amit a szent tehénként óvott, örökölt, alacsony hatékonyságú állami rendszerek determinálnak, és az elmúlt évek politikai ígérgetésversenye súlyosbított tovább?

Miért is baloldali(bb) érték sokat adni az embereknek, hogy sokat vehessünk el tőlük (vagy sokat venni el, hogy sokat adhassunk, mindegy), miközben minden második-harmadik forint az újraelosztás költsége és vesztesége. Kevesebbet kapni, a jótékony kormánytól, roppant kellemetlen. Mindannyian, minden társadalmi csoport és réteg, elegendő érvet tud felsorakoztatni, miért az ő javára csoportosítandó át több a megtermelt javakból. De minden forintot, minden fillért, amit a társadalom bármely csoportja kap, adófizető társaival együtt, önmaga fizeti meg. Ennek a felismerését, elfogadását, átélt tudását hívják szolidaritásnak.

A BÉT kifejezés amúgy foglalt. Budapesti Értéktőzsde. Egy olyan hely, ahol a szavak - számok, adatok nélkül - annyit használnak, mint villanyszámlának a ráolvasás.

Iványi György

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 2. szám, 2021. január 15.
LX. évfolyam, 26. szám, 2016. július 1.
LVIII. évfolyam, 38. szám, 2014. szeptember 19.
Élet és Irodalom 2024