Kedves Ungváry Krisztián!

VISSZHANG - XLIX. évfolyam 32. szám, 2005. augusztus 12.

1. Kérlek, idézz pontosan (Egy emléktábláról, ÉS, 2005/31.). Én tíz hónapja ezt írtam: "Bajcsy-Zsilinszky Endre és Ságvári Endre egyaránt antifasiszta hazafiak. Elpusztítóik egyaránt: gyilkosok."

2. Tehát: 1944. július 27-én vagyunk a Szépilona kocsiszín közelében, valamivel több mint négy hónappal az 1944. március 19-i náci megszállás után. Jól ismerjük Bibó István értelmezését, miszerint Horthy Miklós súlyos felelőssége az volt, hogy közjogilag legitimálta a Hitler követelésére kinevezett új miniszterelnök és kormánya valamennyi intézkedését, s ennek következtében minden állami alkalmazott a fegyveres testületek, a nyomozó hatóságok minden tagja számára hónapokig törvényesen engedélyezte a hitleri téboly szolgálatát. (Hozzátehetjük: októberben, ugyanígy törvényesen ruházta át a hatalmat Szálasi Ferencre.)

Az állam alkalmazottai, a fegyveres testületek tagjai törvényes felhatalmazást nyertek több mint négyszázezer honpolgár deportálására a náci koncentrációs táborokba, magyar hazafiak üldözésére, a kilátástalan háborúban részt venni nem akaró katonaszökevények elleni eljárásokra, állampolgárok javainak elrablására, emberi jogaik lábbal tiprására, s ily módon, mint ugyancsak Bibó István mondja, az ország erkölcsi mélypontra züllesztésére.

Mindez összefüggött tehát azzal, hogy 1944. március 19. után a Kormányzó (kényszerből) a nácizmus pusztításainak rendelte alá az országot, aminek következtében olyan események mentek végbe "szolgálati kötelességnek" minősítve, amelyek az akkor is érvényes nemzetközi jog tiltása alatt voltak.

3. Köztudott (?), hogy ezek az eljárások nemcsak baloldali antifasiszták üldözését, elpusztítását törvényesítették. Kállay Miklós, a leváltott miniszterelnök a török követségre menekülve ezt mondta Karl Lutz svájci alkonzul autójában: "A németek ma a világ legveszélyesebb rablógyilkosai. Megpróbáltuk a Hitler-rezsim bukását kivárni. Országunk függetlenségét sem a véget nem érő alkalmazkodással, sem időleges ellenállással nem tudtuk megőrizni. Elvesztünk." Köztudott (?), hogy tehát nemcsak antifasiszták kényszerültek menekülésre, hanem Kállay mellett például Bethlen István, a nyomozó hatóságok "szolgálati kötelességként" végzett akciói miatt sok százan, közöttük például Illyés Gyula, Veres Péter, Kovács Imre, a náciellenes szervezkedésbe bekapcsolódó Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert, továbbá olyan személyiségek, mint Ferenczy József, akit éveinkben Joseph von Ferenczyként ismerhettünk meg. (A névsort, kitűnő könyveid bizonyítják, mint a kérdéskör megbecsült szakértője, Te jobban ismered.)

4. Így érkezünk el 1944. július 27-hez, amikor a Szépilona kocsiszín közelében, ugyancsak "szolgálati kötelességből" megjelennek a rendőrnyomozók. Ezen a napon már túl vagyunk több mint négyszázezer magyar deportálásán, ezen a napon már túl vagyunk azon, hogy Horthy Miklós, Serédi Jusztinián hercegprímás, Ravasz László püspök és mások megismerték az Auschwitzi jegyzőkönyvet, ezen a napon nemcsak másfél évvel (!) vagyunk túl a Don-kanyari katasztrófán, de az esztelen háború sok tízezer újabb katonaáldozatán is.

5. Köztudott (?), hogy ezen a napon már az egész magyar rendészeti-nyomozói szolgálat a Berlinből helytartónak kinevezett Edmund Veesenmayer kezében van. Az antifasiszták és más magyar hazafiak elleni eljárásokat a Gestapo irányítja. A biztonsági erők főparancsnoka Otto Winkelmann SS-rendőrparancsnoknak van alárendelve, akinek Heinrich Himmler a felettese, közvetlenül ő alá tartozik Adolf Eichmann Sonderkommandója. A zavartalan szolgálati kötelességteljesítést az ő parancsainak megfelelően Jaross Andor belügyminiszter és két államtitkára, Endre László és Baky László biztosítja. A magyar nyomozóhatóságot német példára szervezik át. Mindazok, akik 1944. július 27-én ennek a hatóságnak az állományába tartozva járnak el, az érvényes nemzetközi joggal ellentétben működő, Himmler-Veesenmayer-Winkelmann-Eichmann tömeggyilkos vezérkar utasításait hajtják végre. Nemcsak akkor, amikor tűzharcba keverednek. Akkor is, amikor nyomoznak, üldöznek, életeket veszélyeztetnek.

6. Mindez nem helyezi más megvilágításba a háború utáni évek, majd az ötvenhatos forradalom leverése utáni idők szörnyű jogsértéseit, halálos ítéleteket elrendelő törvénysértéseit. Ám, mint kiváló történész, nagyon jól tudod, hogy a múlttal való szembenézés helyett miféle eltussolásokhoz, torzításokhoz vezethet korábbi események, későbbi történések visszavetítésével való értelmezése.

Eredményes munkát kíván, és üdvözöl:

Sándor Iván

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 24. szám, 2023. június 16.
LXVI. évfolyam, 51–52. szám, 2022. december 22.
LXVI. évfolyam, 41. szám, 2022. október 14.
Élet és Irodalom 2024