Válasz Léderer Tamásnak
VISSZHANG - XLVII. évfolyam 5. szám, 2003. január 31.
Igazán örömteli, hogy az aranykorán már messze túl lévő ragtime-nak még ma is vannak olyan rajongói, akik nem sajnálják a fáradságot, és olvasói levelet írnak szeretett zenéjük védelmében. Néhány dolgot azonban nem árt tisztázni. 1. A ragtime-ot nem a zenetörténet, csupán egyes zenetörténészek tekintik a dzsessz korai formájának. Mások, akik szerint a különbségek jelentősebbek, mint a hasonlóságok, inkább népszerűségét vesztő elődnek tartják. 2. A ragtime-darabokat valóban gyakran lejegyezték és publikálták is, csakhogy elsősorban a félamatőr bárzongoristák igényeinek engedve. Az stílust meghatározó "nagyok" mindig is kotta nélkül, a végső formát a közönség előtt létrehozva, szabad játszottak. Persze sohasem olyan szabadon, mint a későbbi dzsesszzenészek, de annyira azért igen, hogy ragtime-ot az előadók és ne a komponisták zenéjének tekinthessük. 3. A bal és a jobb kéz összhangja, még az idézett mondatban is, egész mást jelent egy költő és egy zongorista esetében. Előbbinél akár szervezetlenséget is, utóbbinál a kettős figyelem virtuozitását.
Minden másban köszönöm Léderer Tamás észrevételeit, és persze újfent figyelmébe ajánlom Bodor Béla kötetét, ahol ha szinkópákat nem is, de egy-egy emlékezetes dallamot azért találhat.
Bedecs László