A kondér becsülete

VISSZHANG - XLVI. évfolyam 24. szám, 2002. június 14.

Írásomra (MTA - választások előtt, ÉS, május 3.) válaszolt Fábri György (A mundér becsülete, ÉS, június 7). Fábri, aki rejtélyes okból "kollégájának" nevez (soha nem voltam MTA tudománypolitikai főtanácsos, nem is leszek), úgy véli, írásom "támadja" az Akadémiát, sőt, hogy szerzője "továbbra sem szereti az Akadémiát". Tény, ami tény, titkos emlékkönyvembe nem írtam rózsaszínnel az MTA nevét, fatörzsbe sem véstem, soha nem is álmodtam róla - de különösnek is találnám annak az érzelmi életét, aki efféle intézményekkel komoly emocionális kapcsolatba lépne. Kételyeket és problémákat fogalmaztam meg működésével kapcsolatban - ennek a szeretethez semmi köze.

Nem vagyok elégedett az Akadémia önkormányzati, önigazgatási struktúrájával, a köztestületi tagoknak az akadémiai ügyeibe való beleszólásával, a tudományos, a hatalmi, az adminisztratív-irányító és pénzosztó funkciók keveredésével, ennélfogva a "választási-döntéshozatali struktúrával" sem. Lehet, hogy Fábri Györgynek ezzel semmi baja - "ez szíve joga", mit tegyek. Az akadémikusok tiszteletdíja ügyében természetesen nem szándékozom "akárcsak [külön írandó!] saját szakterület[em]ről egyetlen szakmai kritikát is idézni", mert nem ez a lényeg. Nem feljelentek, hanem - ismétlem - a struktúrával van bajom. A stratégiai kutatási programokat pedig azért "pocskondiázom", mert hatalmas volt a propagandájuk (ennek fényében különösen meglepő, hogy igen kis hányadát teszik ki a kutatás-finanszírozásnak), és remekül példázzák az Akadémián oly jellegzetes pöffeszkedő, látszateredményeken rágódó, rangkórságos magatartásokat. Továbbra is sajnálatosnak tartom továbbá, hogy az elnökjelölteket az őket megválasztó grémiumnak eszébe sem jutott megkérdezni igencsak vitatható tevékenységeikről, amelyek azért talán mégiscsak számítanak valamit, ha egyszer egy ilyen komoly intézmény elnökei akarnak lenni. A pozíciók és funkciók halmozása, részvétel gyanús alapítványokban, vagy a rasszista hetilap támogatása nem politikai ízlés dolga. Valóban, a Magyar Akkreditációs Bizottság nem köti az egyetemi tanári kinevezést az akadémiai doktori címhez - ám a doktori iskolákat csakis akkor akkreditálja, ha van legalább egy teljes állású doktor bennük. Az MTA-ról szóló törvényről azonban elvitatkozgathatnánk - csakhogy ennek, sajnos, rég elmúlt az ideje.

Sajnálom, hogy nem sikerült kedvére tennem Fábri Györgynek, akinek a vágya a "metsző logika és a mélyreható elemzés", amely egyedül érdemelné meg alaposabb válaszát; írásomat "indulatoskodónak" véli, holott én csak ironikusnak és némileg keserűnek gondolom. Beismerem, hogy semmi elképzelésem nincs a kutatás-finanszírozás helyes módjairól, a tudományos rang és a produktivitás megfelelő időszaki mérésének lehetőségeiről, a tudomány-irányítás ideális szerkezetéről, tényleg nem ismerem eléggé a nemzetközi tapasztalatokat, s ezért csakis a saját laikus ellenérzéseimet és aggodalmaimat tudom megfogalmazni. Az a baj, hogy ezt más nem teszi meg helyettem, nekem is lenne jobb dolgom. Egyébként az a meritokrácia, amit Fábri György védelmez, talán más országokban sem olyan kedélyes dolog. Sokan külföldön sem lelkesednek azért, hogy befutott, de szakmájukban már lemaradt, már nem alkotó, nagyjából hasznavehetetlen tudósok üldögélnek a húsoskondér mellett, vesznek is belőle rendesen, pénzt osztogatnak, projektekről döntenek. A meritokrácia ebben az értelemben (s ahogyan Fábri használja a szót) a valamikori, hajdani érdemek (s nem szükségképpen a jelenlegi tudományos teljesítmény, hatás, aktivitás) elismerése. Ha pedig valakinek ez nem tetszik, az vajon "vaddemokrácia" vagy épp "anarchizmus"? Nincs jobb megoldás, mint azt minősítgetni, aki felveti a problémát?

Kálmán C. György

irodalomtörténész

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 38. szám, 2021. szeptember 24.
LXV. évfolyam, 36. szám, 2021. szeptember 10.
LXV. évfolyam, 31. szám, 2021. augusztus 6.
Élet és Irodalom 2024