Velejéig kapreál
VISSZHANG - LIV. évfolyam 30. szám, 2010. július 30.Paul Metheny dzsesszmuzsikus hangversenyét elemzi Végső Zoltán (A hajkirály és az átkozottak, ÉS, 2010/28., júl. 16.). Rendszeres olvasója vagyok, tanulok is tőle-általa sokat, becsülöm az ítéleteit hitelesítő szaktudást.
Hanem említett kritikájába hiba csúszott, bár nem zenei természetű. „Velejéig szocreál betonteknő"-nek minősíti a koncert helyszínéül szolgáló Margitszigeti Szabadtéri Színpadot. Nos, Budapest legnagyobb, négyezer főt befogadó játszóhelye 1938-ban épült. Kétlem, hogy abban az évben rendeltetésszerűen működött volna, mivel betonozni hóban-fagyban lehetetlen, és a „teknő" elkészülte után a nézőtér meg a színpad berendezése tömérdek szerelői munka. 1939-ben már Aureliano Pertile, kora ünnepelt tenoristája énekelt ott operát, és hosszú szériában adták Lehár A víg özvegyét. Nagy szenzáció volt ez; mivel már tudtam olvasni, nemcsak a képeket nézegettem a lapokban, hanem a hozzájuk tartozó képaláírásokat, cikkeket is. Maga az építmény pontosan úgy festett 1939-ben, mint később, csak sokkal jobb állapotban. Amúgy háborús kár nem érte. Csak az idő vasfoga rágta évtizedeken át. Nem tudom, hogy jó erkölcsű beton mit bír ki a szabadban, azt is csak gondolom, hogy a szigeten bauxitbetont használtak, mivel a bauxitcementnek felbecsülhetetlen előnye volt, hogy a hagyományosnál sokkal gyorsabban kötött (szilárdult) meg. Szépszámú lakóházhoz is használták, nem tudván, hogy ez a beton hamar málladozni kezd.
Végső kollégám jó, ha feleannyi idős, mint én (mármint jó neki). Ő sem gondolhatja, hogy már 1938-ban dühöngött nálunk a szocreál. Pláne az adófizetők pénzén megvalósult nagyberuházás külalakján. De a tervezők nem is tudták, hogy lesz szocreál építészet Magyarországon, sem azt, hogy mi fán terem a Sztálin-barokk.
Nem tenném szóvá a tévedést, ha Végső Zoltán nem kényeztetne azzal, hogy pontos. És ha nem lenne kortünet, hogy ami nem tetszik a múltból, azt a letűnt negyven év számlájára írjuk, pedig múlt az előtte is volt.
Egyszóval: a Margitszigeti Szabadtéri Színpad kapreál, jóllehet, az esztétika nem ismeri a kapitalista realizmust.
