Breuer János

a szerző további cikkei

Minimum 60-as éveiben jár a címbéli államkötvény hajdani boldog birtokosa; aki fiatalabb, ismerheti hírbôl, tankönyvbôl, vagy úgy sem. Lényege, hogy 1949-tôl - elsô beceneve Tervkölcsön - évente kötelezô volt kötvényt vásárolni mindennemű jövedelembôl (munkabér, nyugdíj, egyetemi ösztöndíj, stb.). Öntudatos dolgozó önként s dalolva kötötte le évtizedekre bevételének legkevesebb 10 százalékát. Attól, aki bármily piciny vezetô állást töltött be, elvárták, hogy beosztottjainál öntudatosabb legyen s a minimumot túlteljesítse. Mézesmadzagnak nyereményalapot képeztek a bevétel töredékébôl s azt évente kisorsolták. Mivel azonban a Békekölcsön aktuális kötvényszámaihoz felírták a vásárló személyi adatait, a "sors", csodák csodájára, rendre bányászt, kohászt, szövônôt, élenjáró téesz-tagot kedvelt, éjjeliôrt még véletlenül sem (ez utóbbi kedvelt szakmája volt az osztályellenség Recsket, Hortobágyot, kitelepítést megúszó tagjainak). Végül mindenki hozzájutott a pénzecskéjéhez, mert az állam megbízható adós. Névértéken visszaadta az önkéntes falajánlóknak, amit elvett, csak épp az árak lépdeltek 15-20 év alatt odébb, ilyenformán a kamatmentes, inflációt nem kompenzáló kölcsön, visszajártakor, töredékét érte csupán az eredeti összeg vásárlóerejének.

Friss újsághír idézi fel bennem e pattintott kôkorszakból való emléket. Van neve, dátuma a lapnak, de ez nem a hirdetés helye. Olvasom, hogy március közepéig valamivel több, mint egymillió személyi jövedelemadó-bevallás érkezett az APEH-hez, amely 376 ezer ügyfelének 9 milliárd forintot postázott adóvisszatérítés címén. Egy-egy kuncsaftjának átlagosan 24.000 forintot, a tavalyi átlagnál 5.000-rel többet. A szűkszavú közleménybôl nem derül ki, vajon az ellenôrzött adóívek mekkora hányada volt "túlsúlyos", sem az, hogy a polgárok hány százalékának van/volt a tavalyi adóelôleg-levonások után is befizetnivalója. De akárhogy számolok is, a kilencmilliárd többszörösére kell rúgnia a túladóztatásból - vagyis a törvény szerinti kötelezettségek meghaladásából - származó, visszajáró összegnek.

Ezt a mindenképp tekintélyes summát - az én pénzemet, a tiedét, meg az övét - a naptári év egy - tizenkét hónapjában kamatmentesen és inflációval nem számolva használja a köz (illetve cseppnyi kamatot ád az APEH, ha 30 napon túl utalja vissza, ami visszajár). S használja ugyanilyen feltételek mellett további három-négy hónapig, attól függôen, hogy eminens diákként februárban, vagy lusta ember módra március 20-án postázzuk adóívünket. Ez az, ami engem a megboldogult Békekölcsönre emlékeztet, a kényszerhitelezés; bár a futamidô rövidült, az infláció tágult.

Lévén harmatgyenge matekos - ha ismerném a bankbetétek, értékpapírok hozamát - sem tudnám kiszámolni, mekkora a veszteségünk. Annyit tudok, hogy tavalyi teljes patika-számlám kiegyenlítésére elegendô lett volna a tôlem 1997-ben elvont adótöbblet. Azt sem tudom kiszámítani, mi kamatot fizetnék, ha túladóztatásomat - meg a tiedet, az övét - banktól felvett kölcsönnel kívánnám, és tudnám is, kompenzálni.

Nem vagyok irigy; szemem se rebben, ha menô ügyvéd az élelmiszerboltban, miközben ÁFÁ-s számlát kér mindennapi kenyeréért, skót whiskyjéért, sóért, cukorért, tíz deka parizerért - csupa elengedhetetlen jogi munkaeszköz! -, elsírja a kasszírnônek, nyolc milkó az adója. Bülü szemekkel néz rám a pénztár ifjú ôre, mert mondom, kívánnék néki adót, ennyit. Lassacskán megérti, e mögött volna annyi jövedelem, amennyihez szorgos munkával nyugdíjas koráig sem jut. Csak azt nem értem, miért kelljen ezt is nekem, neked, neki finanszírozni. Kell, hogy legyen olyan matematikai-statisztikai képlet, amely megközelítô pontossággal kimutatja a garantáltan ellenôrzött, számla-trükökkel be nem csapott jövedelmek valódi adótartalmát! Vagy nem kell?