Miközben szánk szegletében decens mosollyal nyugtázzuk Váncsa István műelemzésének (
A tizenötök, ÉS, 2011/45., nov. 11.) múlhatatlan érdemeit, nem mehetünk el szó nélkül egy komoly hiátus mellett. Tudniillik a Dualizmus kora című remekmű interpretálásakor Váncsa elfelejt szót ejteni az idős művész történelemfelfogásának egyoldalúságáról. (A most 84. évében járó Szinte Gábor harminc éve tanárom volt a Színművészeti Főiskolán. Órái épp olyan izgalmasak voltak, mint ez a festménye is.) Szinte és persze mecénása, Kerényi Imre szerint egy adott kor - jellemzetesen az Osztrák-Magyar Monarchia korszakáról van szó, amely hazánk anyagi gyarapodásának páratlan időszaka volt: 1867-ben 60 bank működött az országban, az I. világháború előtt már több mint 5 ezer kereskedelmi- és hitelintézet, az ipari kibocsátás ugyanezen időszakban a nyolcszorosára növekedett, a mezőgazdasági termelés pedig megkétszereződött - főszereplői vezető politikusok. Ennek az időszaknak bemutatására éppen ezért - szerény véleményem szerint - sokszorta alkalmasabb lenne például az alábbi névsor: Weiss Manfréd, Láng László, hatvani Deutsch Bernát, Mechwart András, Wahrmann Mór, Légrády Károly, Pick Márk, Herz Ármin és még sokan mások. Ráadásul mai szemmel nézve ezen tiszteletre méltó, szakállas urak képmásai nem is sokban különböznének a már megföstöttekéitől.
