Vitaképtelenek

„Vitazáró” írást közölt Csillag István és Mihályi Péter a feltétel nélküli alapjövedelemről (FNA) (Mi a szegényekkel vagyunk, ÉS, 2014/14., ápr. 4.). Ha lezárták, hát lezárták, FNA-ügyben itt nincs helye további vitának. Nem is erről, hanem a szerzők vitamódszeréről írok most, három metszetben.

Vitazárás – a vitázók gondolatai­nak ignorálásával

A szerzők bejelentették egy hat héten át, sok fórumon és sok orgánumban folyt – egyébként korántsem lezárt – vita lezárását, amely az ÉS-ben úgy kezdődött, hogy az FNA magyarországi bevezetésének kidolgozott koncepciója (a LÉT) helyett annak kritikáját ismertették, és most ugyanők ugyanitt vállalkoztak a vitazáró megírására is. Ez utóbbiban szertelenül utalgattak megszólalókra, akik „rossznak tartják a javaslatot”, de meglepő módon az ő érveiket sem ismertették két rövid bekezdésen túl. Aztán hírül adták: „Írásunk bírálói – és az ő listájuk jóval hosszabb, mint a velünk egyetértőké – azt vetették a szemünkre, hogy nem ismerjük fel és nem ismerjük el hogy hazánkban tömeges a szegénység [?], nem ismerjük fel és nem ismerjük el, hogy a tömeges szegénységet már nem lehet a hagyományos eszközökkel orvosolni.” Ennyit kaptunk a hosszú listáról. Egyetlen szó sincs arról, hogy mi volt az írásukat bíráló cikkek tartalma. (Nem ez és nem ennyi volt.) Végül kijelentették: „Vitaindító cikkünkben a LÉT-ötlettel szemben 12 ellenérvet soroltunk fel, ezeket most nem ismételjük.” Csakhogy nem említették e 12 pontjuk cáfolatát sem. Hihetetlen, de igaz: ezzel vége a vita ismertetésének, lezárásának.

Ami ezután jött, az Csillag és Mihályi új okfejtése (a roma-ügyről), tele alaptalan és minősíthetetlen feltételezésekkel a LÉT szerzői iránt. (Mintha ők velünk szemben gondolnák azt, hogy a rendszerváltás sikeres volt. Mintha mi taktikai megfontolásból és szándékosan megkerültük volna a félmúltnak a szerzőpáros által zavarosan föl­skiccelt néhány problémáját. Mintha mi a kiszolgáltatottság megszüntetését ígértük volna a LÉT-pénzek kifizetésével. Mintha bármikor azt állítottuk volna, hogy pusztán a jövedelem-transzfertől, amit az FNA jelentene, a szegénység és a romák problémájának megoldását lehetne várni. Mintha bárki közülünk kiejtette volna a száján, hogy a LÉT-pénz a reményt vesztett településeken élőknek fenntartható módon munkát ad stb.). Ignorancia és inszinuáció. Akadémiai érvelés helyett kampánystílus.

Ezen kívül (néhány szociálpolitikai koncepció melletti deklaráción túl) kapunk pár életveszélyes ötletet, mint a roma lakosság „áttelepülésének elősegítése” az ország nagyvárosaiba, ahol szerintük a munkaadóknak kevésbé van módjuk bőrszín alapján válogatni. De most nem ezekről, hanem egy sokkal súlyosabb jelenségről, Csillag István és Mihályi Péter szellemi magatartásának torzulásáról kell szólni.

A gazdasági exminiszter és a gyakorló pénzügytanprofesszor a következőket írta: „Ha mindenki kap LÉT-pénzt, az havi szinten, durva közelítéssel 10 millió × 50 ezer = 500 Mrd forintot jelent. Ha csak a szegények kapnának LÉT-pénzt, viszont a romáknak dupla pénz járna, mert túlnyomó többségük ötször inkább rászorul, akkor ennek a két szempont szerint célzott szegénységi programnak az 1 havi költsége 666 ezer × 30 ezer + 333 ezer × 60 ezer = 40 Mrd forint lenne. Vagyis a két megoldás közötti különbség 460 Mrd Ft/hó, azaz évi 5520 Mrd Ft. Ez a nagyságrend kezelhetetlen.” Itt van tehát két csúcsértelmiségi, aki csak ebben a pár mondatban két minősíthetetlen hibát követett el.

„Romaszakértők”

Először is – deus ex machina – olyan „»egyenlőtlen« segélyezést” ajánlanak a mai Magyarországon, melyben „a romáknak dupla pénz járna”. Ez egy etnikai alapú rendszeres pénzbeli segélyezés. Lássuk hirtelen csak négy bökkenőjét!

a) Ehhez először azt kellene megmondaniuk, hogy az állam szerint ki a roma. Mert segélyt adni csak közigazgatási eljárás útján lehet, amelyhez a jogosultságot – a Csillag–Mihályi-rendszerben: a roma mivoltot – igazolni kell. Vezessük be a származás szerinti igazolást? Hát, erre lennének tapasztalataink, bár a roma felmenők okmányainak beszerzéséhez és hitelesítéséhez még várnánk a szerzőpáros innovációs ötleteit. Esetleg a fogadjuk el a környezet minősítése, mondjuk segélyezők besorolása szerinti jogosultságot? Vagy alkalmazzuk inkább ehhez a legutóbbi népszámlálás idején használt önbevallásos módszert? 2011. október 1-jén 315 ezer fő sorolta be magát a „cigány nemzetiség” (korábban etnikai kisebbség) fogalma alá, a KSH szerint mintegy másfélszer annyi, mint tíz évvel korábban. S az önbevallásokban tapasztalt eltéréseknél minden becslés szerint még sokkal nagyobb a különbség a magyar cigányok megszámlált és tényleges lélekszáma között. Ezért a „két szempont szerint célzott szegénységi programnak” elengedhetetlen részei lesznek a dupla segély miatt önbevallást hamisítók elleni szofisztikált, preventív szűrő eljárások, valamint az ezek ellenére megvalósuló költségvetési csalásokat üldöző utólagos hatósági, sőt büntető eljárások is. Kerül, amibe kerül.

b) De tovább! Ha már a segélyező állami szervek név szerint megállapították is, hogy a segélyt kérelmezők közül ki roma, még ott a feladat: különbséget tenni a házas- és élettársak meg a gyermekeik, rokonaik etnikai hovatartozása szerint is! Hazánkban ugyanis a rendszeres szociális segély csak bizonyos családi jövedelemhatár alatt jár, amit viszont ún. „fogyasztási egység” alapján kell kimutatni. (Ennek ismertetésére itt nincs hely. Legyen elég, hogy nálunk a fogyasztási egység kiszámításánál az első nagykorú családtag arányszáma 1,0; a házas- vagy élettárs arányszáma 0,9; az első két gyerek esetében 0,8; a többieknél 0,7 – kivéve a fogyatékos személyeket.) A szerzők által felskiccelt számok alapján jóhiszeműen abból indulok ki, hogy az „egyenlőtlen segélyezés” rendszerében nem csak családonként egy személy kaphatna segélyt, és a mai limitet is feloldanák.

Mármost mi legyen az eljárás a vegyes (roma és nem roma személyeket tartalmazó) családok segélyezése esetében? Miattuk térjünk vissza az egyedi jövedelem- és vagyontesztre? S ha igen, hogyan? A cigány házastárs kapjon kétszer akkora segélyt, mint a nem cigány élete párja? S ebben a változatban a felnőtt roma-segélyhez igazítva vezessük be a „dupla összegű cigány családi pótlékot” is? Vagy, ha mégis marad a családi jövedelemhatár, akkor a fogyasztási egység különféle szorzóit kell etnikai alapon megkettőzni? Ezekhez aztán majd új „vegyes (roma és nem roma) családi jövedelemhatárokat” is kell rendelni? S ha igen, milyen stratifikációkkal vegyék számba az együtt élők között a különféle cigány családtagokat? És főleg: mi lesz itt a gyermekek számbavételével? Páratlan számú gyermek esetén a legkisebb szimplán vagy duplán számítson? Csupa épületes szakértői feladat, Csillag és Mihályi urak íróasztalára valók.

c) És ha majd az etnikai segélyezés összes bürokratikus és végtelenül pazarló mechanizmusát kidolgozták, milyen javaslatuk lenne az általuk okozott tömeges megalázottság és a legkisebb közösségekben is mesterségesen indukált, irgalmatlan feszültségek enyhítésére?

d) Legvégül csak annyit kérdezek: a szerzők tényleg azt hiszik, hogy a romáknak juttatandó dupla segélyt az adózók, a szavazók többsége könnyebben elfogadná, mint a mindenkinek, köztük nekik is feltétel nélkül járó alapjövedelmet? Ugyan már! A miniszter és a professzor uraknak pontosan tudniuk kell, hogy ennek a hajánál fogva előrángatott javaslatnak nulla a realitása, de annál nagyobb robbanó töltete van.

Fantom-ezermilliárdok

Az idézett rövidke szövegrész második hibájához idézem ismét: „Ha mindenki kap LÉT-pénzt, az havi szinten, durva közelítéssel 10 millió × 50 ezer = 500 Mrd forintot jelent.” Majd a maguk 40 milliárdra becsült új javaslatára utalva hozzáteszik, hogy: „...a két megoldás közötti különbség 460 Mrd Ft/hó, azaz évi 5520 Mrd Ft. Ez a nagyságrend kezelhetetlen.”

Csillag István és Mihályi Péter pontosan tudta, hogy ezekben a mondatokban valótlant állít. Az általuk bírált LÉT-tanulmányban szó sincs 10 milliószor 50 ezer forintról. Abban 7 millió 500 ezer felnőtt kapna havi 50 ezer forintot, 1 millió 900 ezer gyermek havi 25 ezer forintot és 90 ezer várandós édesanya kapna évi átlagban 6 hónapig (a terhesség 12. hetétől a szülésig) havi 75 ezer forintot. Továbbá a LÉT-tanulmányban szó sincs évi 5520 milliárd forintos kiadási többletről. Ezt a tényt Csillag és Mihályi akkor is tudta, amikor az ellenkezőjét leírta, hisz kissé előbb, ugyanebben a cikkükben ismertetik, hogy „A LÉT bevezetésével minden egyéb pénzbeli támogatás megszűnik vagy csökken a LÉT-pénzek mértékében”. Mégis, két hasábbal később, ezt a tényt semmibe veszik. Sőt, már idén január 17-én, az ÉS-beli első cikkükben azt írták ugyanerről, hogy „a kiadási oldalon tervezett LÉT-pénzek és a szociális kiadások megspórolása után várható bevételek közötti költségvetési lyuk (760 Mrd Ft)”. (Téves ez az adat is, mert az eredeti tanulmány szerinti végeredményben a teljes LÉT-rendszerhez szükséges – vagyis a LÉT-pénz kifizetése mellett a piaci ösztönzéssel együtt számított – többletforrás összesen 353,4 milliárd forint volt, amelyet még tág határok közt parametrizálni is lehet.) Mindezt ugyanebben a lapban, cáfolatként megírtuk: a Rádai Eszterrel készült interjúmban (Feltétel nélküli alapjövedelem, ÉS, 2014/5., jan. 31.) én, és a válaszcikkében Radnai György (február 21.). Sőt, Mihályi Péter március 6-án egy ELTE-n rendezett konferencián még egyszer, részletesen meghallgatta tőlünk a helyes adatokat, és azt, hogyan lehet a LÉT-modell átlagos, becsült paramétereit tovább differenciálni, hangolni. Ezért e helyt már nem a durva szakmai hiba a lényeg, hanem a legelemibb erkölcsi szabály megszegése. Mert ha valótlanságot állítunk, de nem tudunk róla, annak a neve: tévedés. Ha viszont bárki úgy állít valótlanságot, hogy erről világos tudomása van, az hazudik.

Ezt a jelenséget – a vitaképtelenséget – kell rögzítenem, hogy ne veszítsük el végképp a korrekt értelmiségi magatartásra, sőt a diszkurzív párbeszédre való képesség minimumát is.

*

Tapintatosan akarunk fogalmazni, ezért csak annyit írunk: szomorúan válaszolunk a támadásáradatra. Két okunk is van rá. Egyfelől a szerzőt jobban becsüljük annál, hogy abban a stílusban válaszoljunk, amelyet ő használ, még akkor is, ha a mi személyes becsületünkbe gázol. Másfelől – és ez a nagyobbik baj – úgy látszik, alig pár nappal az április 6-i választás után Bánfalvi is beszállt a bűnbakkeresésbe. Mintha mi – az ő baloldali nézeteit bíráló liberálisok – meg a hozzánk hasonlóak tehetnénk a vereségről.

A szerző mintha nem tudná, hogy a sajtóviták is meg a szakfolyóiratokban folyó tudományos viták is előbb-utóbb véget érnek, ami persze csak annyit jelent, hogy a vitát indító orgánum a maga részéről befejezi a vitacikkek közlését. És persze – a helykímélés okán – az is megszokott, hogy a már megjelent írások tartalmát az új cikkek csak szelektíven, utalásszerűen foglalják össze. Hogy emiatt mi miért kapunk egy bekezdésnyi szemrehányást, nem értjük. Akit érdekel, visszakeresheti a régebbi lapszámokat.

„Mintha bármikor azt állítottuk volna, hogy pusztán a jövedelem-transzfertől, amit az FNA jelentene, a szegénység és a romák problémájának megoldását lehetne várni” – olvasható a vád velünk szemben az első érdemi felvetésben. Nos, a LÉT-tanulmány 6. oldalán szó szerint ez olvasható: „A LÉT legnagyobb jelentősége mégis az, hogy általa a történelmünkben először, megszűnik Magyarországon a nincstelenség!” (kiemelés az eredetiben – a szerzők). Hasonlóképpen eltorzított és éppen ezért jogtalan az a nyolc bekezdésen át sorolt érvelés, amellyel a cikkünkben említett, pusztán illusztrációs célokat szolgáló számpélda „bevezethetősége” kapcsán Bánfalvi az ÉS olvasóinak türelmét teszi próbára. Eszünkbe sem jutott konkrétan azt javasolni, hogy egymillió szegény ember kapjon alanyi jogon segélyt, s közülük pedig a romák dupla fejadagot. Az általunk kigondolt számpélda csak azt a különbséget volt hivatott illusztrálni, hogy nemzetgazdasági szinten mekkora jövedelemátrendeződési különbséget jelent (itt a különbség szón van a hangsúly!), hogy mindenki kap ingyenpénzt, vagy csak célzottan a leginkább rászorultak.

És végül, hogy a vitát folytatni kívánó indulatos szerzőt megnyugtassuk, ezúton is jelezzük, hogy az FNA–LÉT-koncepció a korábbiaknál is részletesebb bírálatát a közeljövőben egy közgazdasági szakfolyóiratban fogjuk megjelentetni. Más szóval a LÉT-vita az Élet és Irodalomban lehet, hogy szünetel, de a lét és a vita örök.

Csillag István–Mihályi Péter