A futballért

VISSZHANG - LVIII. évfolyam, 30. szám, 2014. július 25.

Vitray Tamás kicsinynek érzi a futballpályát, (Mondom a „tutit”, ÉS, 2014/29., júl. 18.), és látszólag teljesen igaza van. A legjobban képzett játékosok is csak nagy ritkán tudják bemutatni, mit képesek a labdával művelni, mert alighogy megkapják, elrúgják előlük. A most záródó vébén számtalanszor láttuk, hogy a csatár gyönyörűen mellel levette a pöttyöst, de annak nem volt ideje leesni a lábához, mert még derékmagasságban egy hátvéd elpöccintette. És elrúgni mindig könnyebb, mint megjátszani. A védőnek mindegy, hogy merre száll a bőr, csak ne legyen a csatárnál, ne lehessen kapura lőni. Ezért nőtt meg a gyengébb csapatoknak is az esélyük 2014-ben. Ez a rombolás világbajnoksága volt. Gyakran láttuk, hogy csapatok nem is akartak gólt lőni, kitámadni. De nem csak hogy nem rúgták kapura a labdát, még a tisztán kiugró csatárnak sem passzolták le. Inkább hátra vagy oldalra.

A mai focisták összehasonlíthatatlanul gyorsabbak, ruganyosabbak, energikusabbak, mint a négy évvel előbbiek. Három méterről ugranak be, húsz méterről érik utol a kapura törő játékost. Valóban úgy tűnik, mintha összement volna a pálya. Ma már nem látunk olyan cselsorozatot, mint amilyeneket Puskás, Farkas, Törőcsik mutatott nekünk. De félpályáról induló Maradona sincs, aki négy védőt fűzött be. Rióban még a labdát sem tudta volna megszelídíteni, rögtön ott termett volna egy beck lába.

Létezik azonban még egy baj. Amit Vitray Tamás szintén említ: a játék széttöredezése. Pontosabban, hogy nincsen játék. Mert amint elkezdődne, a játékost azonnal elkaszálják. És ezeket a szabálytalanságokat – ha nem bizonyultan sérülést kívántak okozni velük – a játékvezetők hagyják, még sárga lapot sem adnak értük. Taktikainak minősítik. De miért engednek ilyen taktikát? Ez sport? Ettől a futball olyan lesz, mint a rögbi: alig számít a technika, a labdakezelés, a fizikum a lényeg. Majd’ minden meccsről vittek le hordágyon játékosokat, s nem mindegyik tudott visszajönni. Róluk utána nem beszélnek. Pedig hónapokra sérültek le, hosszas kórházi kezelés vár rájuk. Ilyen embertelen, egészségkárosító sport nincsen más a világon. Még a profi boksz sem ilyen veszélyes.

Dohogásom nem elvi, hanem gyakorlati: félek a foci halálától. Valamikor NB II-ben játszó barátomat idézem: „Elment a kedvem a labdarúgómeccsektől; hosszú percekig nem történik semmi, a sérültek fetrengenek vagy éppen szimulálnak, aztán felkelnek és törlesztenek. Unalmassá vált a sportág. Inkább megnézek egy teniszbajnokságot, ott végig játék megy.”

Még egy jelenséget szeretnék szóvá tenni, amely szintén nagyon eklatáns volt a brazíliai világbajnokságon. A mezfogás. Mint kéz a kézben, egymás mezét fogva, ráncigálva futnak a játékosok, üzekednek a szöglet előtt vagy a szabadrúgás beadásakor, s a játékvezető hagyja. Vagy szónoklatot intéz hozzájuk – merthogy melyiket büntesse, mindkettő fogott. És egyszer csak sípjába fúj, 11-est ítél a csatár lerántásáért. De könyörgöm, előtte hetven percig megengedte...

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 3. szám, 2024. január 19.
LXVII. évfolyam, 44. szám, 2023. november 3.
LXVII. évfolyam, 36. szám, 2023. szeptember 8.
Élet és Irodalom 2024