Kiss Gy. Csaba egykori egyetemi évfolyamtársunk, művelt, okos szlavista, nem utolsósorban lengyel szakértő írja a Magyar Hírlapban a varsói Gazeta Wyborcza - szerintem messze a legjobb térségbeli napilap - főszerkesztőjéről: „(Adam) Michnik valóban a Szolidaritás egyik szimbolikus alakja... Meghatározó szerepet játszott abban, hogy 1990 után Lengyelországban szerecsenmosdatás történt; nem kis mértékben szintén ludas abban, hogy ott sem került sor a kommunista elit elszámoltatására. A december 13-i hadiállapot felelőseit, Jaruzelskit és Kiszczak tábornokot, a junta vezetőit máig nem sújtja jogerős ítélet. Az ellenzék egykori hőse a szabaddá vált országban nem átallt pajtáskodni velük."
Elejétől végig hazugság. Michnik nem „szimbolikus (jelképes), hanem emblematikus alakja" a Solidarno¶ćnak. Kurońnyal és egy sor vezető katolikus értelmiségivel (pl. Mazowiecki volt miniszterelnökkel) együtt egészen valóságos szellemi vezére - 1968 óta - a diákmozgalomnak, a lengyel demokratikus ellenzéknek, a KOR-nak. Többszörösen börtönviselt. A Solidarno¶ć mellett 1980 augusztusától tanácsadó, Wałesa egyik legbensőbb bizalmasa, keresztapaságból adódóan családi jó barátja, társa az internálásban. Csupa olyan örömben, amiben K. Gy. Cs.-nak nem volt része. Michnik soha, semmilyen pártfunkciót nem vitt, miniszter, parlamenti képviselő nem volt - csak lapszerkesztő -, ilyenformán nemhogy „meghatározó", hanem semmilyen szerepet nem játszott a K. Gy. Cs. által vélelmezett szerecsenmosdatásban, a kommunista elit el nem számoltatásában. E „mosdatás" tudniillik - jogi értelemben - egyenes következménye volt a Wałesa-Jaruzelski-alkunak, mely 1989 tavaszán jött létre, s hasonlóan a későbbi magyar kiegyezéses rendszerváltozáshoz helyet adott a politikai versenyben az állampárt politikai utódjának (SDL) és e párt korábban vezető funkciókat betöltő embereinek. Amúgy mellesleg: Kiszczak 2004-ben (utóbb, amnesztia folytán) felfüggesztett börtönbüntetést kapott, tehát az sem igaz, hogy „máig nincs jogerős ítélet" a statárium éveiből való ügyekben. De ami a lényeg. Azt az embert, aki K. Gy. Cs. szavaival élve „nem átallott pajtáskodni", sőt ma sem átall Jaruzelskivel és Kiszczak (volt) belügyminiszterrel, nem Michniknek, hanem Lech Wałesának hívják. Rossz telefonkönyvet tetszett fellapozni, Kiss úr. (Ha valakivel, akkor Michnik olyan emberekkel pajtáskodott ideig-óráig, mint a briliáns agyú és műveltségű volt Polityka-főszerkesztő, utóbb pártoszlató pártfőtitkár Mieczysław Rakowski, akit azonban Adam egy beszélgetésünkben, úgy öt-hat éve, „elhülyültnek" nyilvánított. M.R. halott már, róla ennyit.)
Értem én persze, hogyne érteném. Ma Fidesz-Magyarországon a „kommunista elit" kései elszámoltatása, a Fidesz által hajdanán erősen pártfogolt „szerecsenmosdatás" meg nem történtté tétele van napirenden, és csontig előítéletes szerzőnk ehhez remélt szolgáltatni lengyel adalékot. Meséket árulókról - lengyel Göncz Árpádokról, Mécs Imrékről etc. - akiknek az az egyetlen bűnük, hogy a „disszidencia" évei után nem a K. Gy. Cs. által felkarolt „nemzeti oldalt" választották, hanem a liberálisokat; vagy, mint Walesa, nem az Orbánnal pajtáskodó Kaczynski-ikrek mellé álltak, hanem Donald Tusk mai miniszterelnök mellé, és köszönik, nem kérnek az elkésett elszámoltatásból. Mint tudjuk, Walesa ma is pacsizik az agg és halálosan beteg Jaruzelski tábornokkal, mert úgy gondolja, hogy ha egyszer béke köttetett a két fél között, s ebből a lengyel haza nem keveset profitált, akkor ez a paktum örökké érvényes. Az újév közeledtével küldenék egy tréfás képaláírás-szöveget Csabának, mely a birtokomban van s az egyik legkiválóbb lengyel festőtől származik: „Szczesliwego kaczkiego roku!" Remélem, megérti. (Aki kevésbé, annak segítek. „Boldog újévet Kaczynskival!") Aztán meg vigyázzon, nehogy valaki ugyanazt mondja róla, mint Michnik Rakowskiról