„Önkritikát gyakorolt Lázár János", olvashattuk a híradásokban az elmúlt héten. Lám-lám - sugallták a szalagcímek a minden apró jelből biztatást merítő állampolgárnak -, még a Fidesz frakcióvezetője sem olyan elvakult parancsteljesítő, akiből hiányozna az önkritika erénye. A nyilatkozatokat átfutva az is kiderült, hogy Lázár szerint az elmúlt hat hónap korántsem volt hibátlan, sőt még az ő munkája se volt az. Leginkább a stílussal - vagy ahogy a polgármesterként is aktív frakcióvezető mondja -, a „körítéssel" volt baj: „Ha düledezik a kerítés, azonnal meg kell csavarozni, de hogy milyen csavarral, az hagyhat maga után kívánnivalókat". A politikus eszerint egyfajta mechanikai problémának tekinti az adófizetési kötelezettségek öt évre visszamenő hatályú megállapítását, a sajtószabadság intézményi garanciáinak felszámolását, a Költségvetési Tanács tagjainak és szakértőinek szélnek eresztését, az Alkotmánybíróság hatáskörének zavaros tartalmú, de kétségkívül radikális megkurtítását, a nyugdíjrendszer távlati ellehetetlenítését, a kormánytól független posztok kisajátítását és végül az új alkotmány felelőtlenül gyors, ám mérhetetlenül dilettáns előkészítését is. „Ha az ember pontosan tudja, mi a cél, az ehhez rendelt technikai lépésekkel kapcsolatban tiszta a lelkiismerete" -válaszolt az újságíró kérdésére. Ha ezt kell a jövőben értenünk az „önkritika" fogalmán, mi lesz, ha Lázár egy napon hencegni kezd?