Magyarország más, Amerika más

Múlt szombaton, a Virginia állambeli Charlottesville városában a szemérmesen „fehér nacionalistának” vagy „szuprematistának” (a fehér felsőbbrendűség hirdetőinek) nevezett erők, továbbá sima nácik tüntetést rendeztek Robert E. Lee lovas szobrának tervezett eltávolítása ellen.

Lee a polgárháború legendás déli tábornoka volt, és mint ilyen, a nemzeti történelem része, bár a vesztes oldalhoz tartozott. (Amerika más.) A szobor egyébként rajta van a megőrzésre érdemes történelmi emlékhelyek szövetségi listáján, illetve Virginia államban törvény védi a polgárháborús emlékműveket. Újabban radikális antirasszisták a feketék iránti gyűlölettel, sőt terrorizmussal vádolják a tábornokot, és kiiktatnák a nemzeti történelemből. A csak­is demokrata pártiakból álló városi tanács nem egyhangúlag, hanem 3:2 arányban szavazta meg a szobor eltüntetését (a véleményt Amerikában nem határozza meg száz százalékig a párthovatartozás), a döntést megtámadták, bíróság dönt majd, mi legyen.

Holokausztmagyarok

Török Ferenc és Szántó T. Gábor együttműködéséről

Török Ferenc filmje tehát azáltal, hogy a vészkorszak minden magyart érintő következményeire, utóéletére irányítja a figyelmet, a nézőnek is nagyobb teret ad az empátiára, a saját életét, hazáját is meghatározó történelmi esemény átlátására. Mert jóllehet Nemes Jeles László Saul fia (2015) című alkotása a gázkamrák, a krematóriumok világába, a haláltábor „sötét szívébe” enged bepillantást, ami kétségtelenül roppant felkavaró vizuális élmény, ám éppen ezzel az erős (filmnyelvi) gesztussal el is idegeníti, el is „taszítja” a látottaktól a nézőt. Képi világának horrorisztikus hatása ugyanis (melyet a hangsáv „borzalmai” csak tovább erősítenek) inkább a zsigeri viszolygást, mintsem az együttérzést, a befogadói azonosulást szolgálja. Kétségtelenül fontos szembesülni a halálgyárak működésével, belső rendszerével, ám az 1945 mégiscsak azt ajánlja nézőjének, hogy otthonosnak érzett világában ismerje fel a holokauszt hatását és kevésbé nyilvánvaló következményeit.

„Emberi jogokon spórolni nem lehet”

Interjú Milanovich Dominikával, a Társaság a Szabadságjogokért Egyenlőség projektjének munkatársával

„Nem szorul magyarázatra vagy bizonyításra, hogy a fogyatékossággal élő embereket ugyanolyan emberi jogok illetik meg, mint bárki mást. Nem jótékonykodás tárgyai ők, hanem jogok birtokosai” – mondja Milanovich Dominika pszichológus, emberi jogi aktivista, aki szerint azok a nagy létszámú intézetek, ahova „elrejtik” a világ szeme elől a fogyatékos embereket, összezárva őket 200-300 szintén fogyatékos társukkal, természetüknél fogva csak embertelen módon tudnak működni. Ezért a TASZ ma már nem az intézetek megjavításán, hanem a megszüntetésükért dolgozik.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2017