A jogállamiságról - A Hallgatói Hálózat és a Középiskolai Hálózat közös nyilatkozata

Betűméret növelése  Betűméret csökkentése


A ma nyilvánosságra hozott alkotmánymódosító tervezet - azok számára is, akik eddig kételkedtek benne - egyértelművé teszi, hogy a kormány leplezetlenül bontja le hatalmának korlátait. A tervezet 12. cikke szerint az Alkotmánybíróságnak ezentúl nem lesz lehetősége a alkotmánymódosítások tartalmi vizsgálatára, azaz a kétharmaddal rendelkező kormány azt ír bele országunk Alaptörvényébe, amit csak akar. Ez azt jelenti, hogy ha például a parlamenti többség úgy döntene, hogy elveszi a nők szavazati jogát, azt is megtehetné. A kormány gyakorlatilag kiherélte az egyik legfontosabb demokratikus féket és - ha lehet - még komolytalanabbá tette az Alaptörvényt.

 

Az így lényegi értelmétől megfosztott Alaptörvénybe betonoznák be a hallgatói szerződést és az egyetemi autonómia felszámolását. Ez nem csak a hallgatók szimbolikus megalázása, de hosszú évekre kényszerpályára állít minden kormányt, amelyik megváltoztatná ezeket a jogtipró intézkedéseket. Innentől kezdve a hallgatói szerződés nem az önkényeskedő Fidesz-kormány első adandó alkalommal eltörölhető abszurditása, hanem a jelen és a jövő hallgatóságának életét meghatározó alapkörülmény. A tanulmányi szerződések részletszabályait sehol a világon nem foglalják alkotmányba, ez a lépés alkotmányjogi nonszensz. A tervezet 6. cikke szerint a kormány feladata lesz a felsőoktatási intézmények gazdálkodási rendjének meghatározása. Ez a sunyi és aljas lépés az egyetemi autonómia felszámolására is kiváló eszközt ad a kormány kezébe.

A kormány az elmúlt hetekben folyamatosan próbálta mindenkivel elhitetni, hogy lényegében teljesítette a hallgatók követeléseit. Ehhez képest az eddigi legdurvább arculcsapást kaptuk. A kormány ezzel egyértelművé tette, hogy semmibe veszi és szembeköpi a decemberi 6 pontot, ezzel együtt a saját maga által választott tárgyalópartnereit, köztük a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját.

Meg fogjuk mutatni, hogy nem lehet a hallgatókat semmibe venni!

Találkozunk február 11-én!

https://www.facebook.com/events/437931329614083/

-- 

Hallgatói Hálózat

hallgatoi.halozat@gmail.com

facebook.com/hallgatoi.halozat