Majd a Lukács

2007 augusztusában Orbán Viktor és Navracsics Tibor – még ellenzékben – levelet írt a Zsidó Világkongresszus és az Európai Zsidó Kongresszus vezetőinek, akik az akkori magyar miniszterelnöknek fejtették ki aggodalmukat a Magyar Gárda megalakulása miatt.

„A sajtó híradásaiból értesültünk az emberi jogok magyarországi érvényesülése felett érzett aggodalmukról. A Magyar Köztársaság legnagyobb ellenzéki pártjának és Közép-Európa egyik legnagyobb politikai szervezetének vezetőiként biztosítjuk Önöket: a Fidesz nem engedi, hogy bármely honfitársunkat származása, vallási vagy egyéb identitása alapján hátrányos megkülönböztetés érje” – írták a Fidesz vezetői Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus és Mose Kantornak, az Európai Zsidó Kongresszus elnökének címzett levelükben.  – Biztosítjuk Önöket mint a világ zsidóságának jogaiért küzdő szervezetek vezetőit, hogy magyarországi zsidó honfitársaink emberi és szabadságjogait minden demokratikus eszközt felhasználva meg fogjuk védeni”.


Kovács Zoltán
  • ÉS-tárcanovella pályázat
    2012-06-30 09:59

    Az Élet és Irodalom jeligés tárcanovella-pályázatot hirdet, melyen bárki indulhat, tematikai megkötés nincsen. Célunk a tárcanovella hagyományának megújítása, újraértelmezése, a tárcák mai helyét keressük, új szereplehetőségeit, szeretnénk divatossá, olvasottá tenni ezt az egykorvolt zsánerműfajt.
    Beadási határidő: 2012. június 30. 


    Kattintson a részletekért!

Publicisztika
Feuilleton
Ajánlom szeretettel

 A mostanában százéves ÖrkényIstvánegyik halhatatlan egypercesében a magyar író különböző időszakokban született dedikációiban felvonul történelmünk. Így vagy úgy minden író ajánlásai belevilágítanak a korba, amikor papírra kerültek, és árulkodnak a szerző viszonyáról azokhoz, kiknek a bejegyzése szól.

Ottlik Géza első önálló kötete 1957-ben jelent meg. A Hajnali háztetőket két év múlva követte a fő műnek tekintett Iskola a határon. Az írójuk ekkor már betöltötte negyvenhetedik (!) évét. Bevallása szerint mintegy háromszáz példányt küldött szét, határokon belül és túl a kőszegi cőgeráj regényéből.

Kelecsényi László
Próza
Interjú
A racionális megszorítások művészete

A spanyol gazdaság veszélyes spirálba került: a növekedés leállt, idén csökken a GDP, miközben a tavaly 8,5 százalékos költségvetési deficit leszorítása érdekében keményen takarékoskodni kell – ami viszont visszafogja a növekedést. Mariano Rajoy miniszterelnöknek mostanában már azt kell bizonygatnia, hogy Spanyolország nem szorul nemzetközi mentőcsomagra, és egyedül is kimászik a slamasztikából – ám a külföld szkeptikus. Carlos Puente spanyol közgazdász, aki korábban az Európai Unió brüsszeli központjában dolgozott, és Magyarország belépésével is foglalkozott, mégis mérsékelten bizakodó.

Nemes Gábor
Vers
Visszhang